Árverezi luxusholmijait VV Aurelio: aranyékszerek és márkás kiegészítők is eladók
Pénzcentrum
2026-09-24 18:46
VV Aurelio a TikTok oldalán mutatta meg, milyen tárgyakat kínál eladásra. A meghirdetett darabok között szerepel egy 1,33 grammos, sárga aranyból készült kereszt alakú fülbevaló is, amit 40 ezer forintért árul. Egy eredeti Louis Vuitton-tokot szintén eladásra kínált 60 ezer forintért, amelyről külön hangsúlyozta, hogy nem hamisítvány. Megválik egy Fendi napszemüvegtől is: elmondása szerint azt pár éve 140 ezer forintért vásárolta, most azonban dobozával együtt 60 ezer forintért lehet elvinni.
A jelek szerint van érdeklődés Aurelio holmijai iránt: közlése alapján az egyik korábban bemutatott aranynyakláncot már elvitték, egy másik ékszerért pedig hamarosan érkezik a vevő, emellett többen is érdeklődtek nála az eladásra kínált darabokról.
Az egykori valóságshow sztár azt is elárulta, miért döntött az értékei eladása mellett: „Nincs rájuk szükségem, mert annyi mindenem van, sok felhalmozott dolgom, hogy úgy döntöttem, megválok tőlük, és inkább a gyerekemnek veszek valami komoly ajándékot.”
Az aukció azonban még nem ért véget. A realityszereplő további aranyékszereket és luxuscikkeket is meghirdethet majd, többek között egy Gucci táskát és további Louis Vuitton darabokat is. Jelezte, hogy érdemes figyelni a bejegyzéseit, mert az elkelt tárgyakat azonnal leveszi a kínálatból.