„A saját nevem alatt adtam be” – Toroczkai szerint Magyar Péter az ő mentelmi javaslatát vette elő
ATV
2026-09-24 19:50
Előre megfontolt politikai lépésnek vagy javaslatmásolásnak tartja Toroczkai László, hogy Magyar Péter nemrégiben a mentelmi jog eltörléséről beszélt. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke az ATV Egyenes Beszéd vendége volt.
Saját kezdeményezésként nyújtotta be a javaslatot
A Mi Hazánk elnöke a műsorban emlékeztetett rá, hogy a politikusok mentelmi jogának teljes eltörlése régóta szerepel a pártja programjában. Mivel azonban a júniusi választások utáni parlamenti vitákban sem a kormánypártok, sem a Tisza Párt nem támogatta a teljes megvonást, Toroczkai egy kompromisszumos megoldást dolgozott ki. „Július 29-én a saját nevem alatt nyújtottam be azt a törvényjavaslatot, amely a közvádas ügyekben törölné el a politikusok mentelmi jogát. Ezt a tiszapárti többség nem vette tárgysorozatba, és éppen október 1-jén jár le” – fogalmazott Toroczkai László. A pártelnök szerint Magyar Péter csak azután vette elő a témát, hogy a telefonlopási ügye kapcsán kikérték a mentelmi jogát.
„A magyarok érdeke, hogy senki ne bújhasson a mentelmi jog mögé”
Toroczkai hangsúlyozta, nem bánja, ha más politikusok átveszik a gondolatait, amennyiben az a választók érdekét szolgálja. Értékelése szerint a közvádas bűncselekményeknél elengedhetetlen, hogy a hatóságok szabadon vizsgálódhassanak, függetlenül attól, hogy az érintett politikus melyik oldalon ül.
„Nem öncélúan politizálok, Magyarország érdeke a lényeg. A magyarok érdeke pedig az, hogy politikusok soha ne tudjanak mentelmi jog mögé bújni, különösképpen közvádas ügyekben” – emelte ki a Mi Hazánk elnöke.
Beidézik Varga Juditot és Rogán Antalt is
A beszélgetésben Toroczkai a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság munkájára is kitért. Bejelentette, hogy a bizottság elfogadott egy 65 fős tanúlistát, akiknek kötelező a személyes megjelenés és a nyolatkozattétel.
A meghallgatandó személyek között szerepel Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter, Rogán Antal, valamint a végrehajtói kar korábbi elnöke, Schadl György is. Toroczkai szerint a bizottsági munka célja, hogy december végéig teljesen feltárják a végrehajtói rendszer visszásságait, és előkészítsék a terület nonprofit alapokra helyezését.