Lezárult a jelentkezés: 120-an versenyeznek a nemzeti parkok igazgatói székeiért
Economx
2026-09-24 20:14
Százhúsz pályázat érkezett a nemzetipark-igazgatóságok vezetésére – közölte Gajdos László Facebook-bejegyzésében .
Az élő környezetért felelős miniszter a rekordszámú jelentkezés miatti örömének és a hazai természetvédelem megbecsülésének adott hangot a bejegyzésben.
Nagyon jó látni, hogy ennyi kiváló szakember érzi magáénak a feladatot és kész felelősséget vállalni a legféltettebb természeti kincseinkért, valamint a nemzeti parkjaink jövőjéért
– írta a miniszter.
Az új vezetők 2026. november 1-jén léphetnek hivatalba a pályázat kiírása szerint.
A miniszter még augusztus 31-én jelentette be, hogy nyílt pályázatot hirdetett az összes nemzeti parki igazgatói posztra az Élő Környezetért Felelős Minisztérium. Kiemelte, hogy a pályázat célja, a vezetők kiválasztása egy transzparens rendszerben, a jelentkezők szakmai tudásának, tapasztalatának és vezetői képességei alapján.
Emellett leszögezte, hogy elhagyják a korábbi gyakorlatot, ami szerint a kiválasztás ajánlás vagy ismeretség alapján történt, és emiatt több kiváló szakember maradt le a posztról.
Megosztom