← Vissza

● news.bsdnet.hu

A jelek alapján nem pusztult el azonnal, hanem megpróbált valahogy kijutni az egyik kínai barlangból néhány ősi panda

Raketa 2026-09-24 22:42
A Szujjang megyében fekvő barlangban a 25. nemzetközi tudományos expedíció során kilenc újabb egyed fosszilis maradványaira bukkantak. A leletek többsége a barlangrendszer újonnan feltárt járataiból került elő. A kutatók két olyan helyszínt is találtak, ahol óriáspandák karmolásnyomai maradtak fenn. Vang Tö-jüan, a kujcsoui tudományos akadémia hegyvidéki erőforrások intézetének kutatója szerint a pandák a barlangba behatolva több mint tíz métert haladhattak befelé, majd egy függőleges aknába zuhantak. A jelek alapján nem pusztultak el azonnal, hanem megpróbáltak kijutni, miközben karmolásnyomokat hagytak a falakon. Végül egy mélyebb aknába kerültek, ahonnan nem tudtak kiszabadulni. Az expedíció során más ősi állatok, köztük takinok, orrszarvúak és sztegodonok maradványait is feltárták. A barlangrendszerben első alkalommal találtak óriástapír- és ködfoltos párducfosszíliákat. Kiemelkedő lelet egy fiatal óriástapír csaknem teljes csontváza, amely a szakemberek szerint Kínában az egyik legteljesebb ilyen lelet. A Suangho-barlangrendszerben az 1980-as évek vége óta 25 nemzetközi közös kutatóexpedíciót szerveztek. A mostani feltárásokkal a feltérképezett járatok teljes hossza 481,5 kilométerre nőtt, ami 41,8 kilométeres bővülést jelent az előző expedícióhoz képest. A rendszer legnagyobb függőleges kiterjedése 912 méter, a barlangrendszernek pedig 124 ismert, egymással összeköttetésben álló bejárata van. A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.
Eredeti cikk megtekintése →