Elege lett a brit kormánynak az ukránokból: nem adnak több segélyt, egyből kiakadtak a menekültek –„Félünk a hajléktalanságtól”
VG
2026-09-24 21:27
Az Egyesült Királyságban élő ukrán menekültek attól tartanak, hogy utcára kerülhetnek, miután a kormány mintegy 70 százalékkal csökkentette a Homes for Ukraine programban részt vevő befogadók támogatását. A háztartásoknak járó havi kifizetés összege 350 fontról 100 fontra csökken − írta meg a Guardian.
A programot az 2022 februárja után, az orosz-ukrán konfliktus eszkalációját követően indították. Azóta 234 ezer ukrán keresett menedéket az Egyesült Királyságban, közülük 181 ezren kaptak segítséget a programon keresztül.
A brit kormány most bejelentette, hogy csökkenti a befogadóknak járó támogatást, valamint mérsékli az önkormányzatok részére folyósított hozzájárulás mértékét is. A helyhatóságok minden érkező után meghatározott összeget kapnak a program lebonyolításával járó költségek fedezésére.
A brit Lakásügyi, Közösségi és Önkormányzati Minisztérium ( MHCLG ) szeptember 15-én közölte, hogy
az önkormányzatoknak járó támogatás összege 5900 fontról 3300 fontra csökken. A változtatások 2027. január 1-jén lépnek hatályba.
Tetjana, egy 73 éves ukrán menekült, aki két éve és négy hónapja él befogadó családnál, azt mondta, lesújtotta a kormány levele, amelyet az elmúlt napokban küldtek ki a programban részt vevő házigazdáknak.
Attól tartok, hogy ez a változás befolyásolhatja a befogadóm lehetőségeit. Ha nem tudok maradni, fogalmam sincs hová mehetnék, és hogyan kezdhetnék újra mindent. A korom és a mozgásszervi problémáim miatt nem tudok dolgozni
– mondta, majd hozzátette, hogy Harkiv ból menekült, így nem tud visszatérni Ukrajnába, lakbért pedig nem tudna fizetni.
Amikor az ukrán menekültek megérkeznek, még sokkos állapotban vannak, időre van szükségük ahhoz, hogy alkalmazkodjanak és megtanulják a nyelvet. Kegyetlenségnek tartom, ha a befogadás piaci alapú lakásbérleti viszonnyá alakul át
− mondta Natalija Rumjanceva, aki saját édesanyját fogadta be.
Egy Greenwichben élő befogadó pedig arról számolt be a Guardian újságírójának, hogy a támogatás lecsökkentése után nem biztos, hogy részt tud majd venni a programban. Elmondása szerint néhány hónappal azután csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy elvesztette állását és a kifizetések azóta nagy segítséget jelentettek számára.
A kormány által felvázolt egyik lehetőség szerint a befogadók bérbeadóvá válhatnak, és lakbért kérhetnek az ukrán menekültektől, de ez nem mindenkinek tetszik.
Ez az egész olyan, mintha a kormány egy olcsó húzással próbálkozna
− mondta egy cardiffi befogadó, aki szerint ez nem más, mint a nehéz helyzetbe került emberek kihasználása.
A brit kormány közlése szerint eddig több mint 1,81 milliárd fontot fordított a programra, míg az MHCLG szóvivője arról számolt be, hogy az Egyesült Királyság elkötelezett Ukrajna támogatása mellett, a Homes for Ukraine program pedig továbbra is működik. Indoklás szerint a változtatás célja, hogy a válságkezelő intézkedés rendszerré alakulhasson és fenntartható legyen.