← Vissza

● news.bsdnet.hu

Az előrejelzések szerint szeptember 30-án különleges csatasorba fog rendeződni a fogyó Hold és a Fiastyúk

Raketa 2026-09-25 05:45
A mintegy 80 százalékos megvilágítású, fogyó Hold este nyolc órakor kel fel a keleti égbolton, a csillaghalmaz pedig közvetlenül mellette, jobbra helyezkedik el. A párost 21 óra körül már érdemes keresni a keleti horizont felett, ekkor binokulárral nyújtják a legszebb látványt. Az éjszaka folyamán a két égitest fokozatosan távolodik egymástól, miközben egyre magasabbra emelkedik, így a halmaz csillagai is egyre könnyebben válnak láthatóvá a holdfény mellett. Éjfél körül – amikor a páros már közel 40 fok magasan jár – tiszta égbolt esetén akár szabad szemmel is megpillanthatóvá válik a Fiastyúk. A csillagászati távcsővel észlelők holdkelte után ritka csillagfedéseket is megfigyelhetnek, mivel a halmaz több tagja a Hold sötét oldala mögül lép majd elő. Ezek észleléséhez azonban nagyobb műszerre és kitakarásmentes keleti horizontra van szükség. Idén októberben és decemberben is lesz szoros Hold-Fiastyúk együttállás, de a nagyobb holdfázisok miatt azok megfigyelése jóval nehezebb lesz, így a következő igazán kedvező, esztétikus égi találkozókra jövő év februárjáig és márciusáig kell várni. (Forrás: MTI)
Eredeti cikk megtekintése →