Olajozottan halad a ConocoPhillips
VG
2026-09-25 05:59
Továbbra is jelentős bizonytalanság uralkodik az energiapiacokon, miután az idei geopolitikai feszültségek komoly kilengéseket okoztak. A korábbi évek fokozatos mérséklődését követően indult drasztikus emelkedésnek az olajpiac, a Brent pedig idén több héten keresztül is 100 dollár felett tartózkodott, amire 2022 óta nem volt példa. A befektetők kiemelt figyelmet fordítanak az iráni konfliktus esetleges deeszkalációjára, az ellátási kockázatok fennmaradása azonban tartósan magasabb olajárakat eredményezhet.
Az elszálló energiaárak jelentette hatás a részvénypiacokra is tovagyűrűzött. Miközben az inflációs félelmek és az emelkedő hozamkörnyezet óvatosabbá tehetik a befektetőket, a magas energiaárak az energiaszektor szereplőinek eredménytermelését támogatja. Ennek köszönhetően egyébként az európai és az amerikai energiaszektor is felülteljesítővé vált idén a részvénypiacokon.
Felmerülhet a kérdés, hogy ekkora mértékű emelkedést követően lehet-e további tér a szektor előtt. Ugyanakkor látni kell, hogy a vártnál tartósabb ideig fennálló magas energiaárak, esetleg azok további emelkedése a következő időszakban is támogathatja az olaj-, és gázvállalatok teljesítményét.
A kedvező környezetből egyébként mind a finomítással foglalkozó, mind a kitermelő vállalatok profitáltak , így az elsősorban kitermelésre specializálódott ConocoPhillips esetében is javuló pénzügyi eredmények rajzolódnak ki. Az elemzői konszenzus az idei évre már közel 19 százalékos bevételnövekedéssel kalkulál, szemben a tavaly elért 7,7 százalékos bővüléssel. A korrigált nettó eredmény a várakozások szerint megközelítheti a 13 milliárd dollárt, ami jelentős javulást jelentene a tavalyi 7,7 milliárdos eredményhez képest.
A növekedési kilátásokat a társaság nagyobb beruházásai és LNG-stratégiája is támogathatják. A közel-keleti események hatására az észak-amerikai LNG iránti igény tovább nőhet, a társaság az amerikai készleteket akár a globális piacon értékesítheti, új lehetőségek előtt nyitva meg a kapukat.
A jövőben tovább folytathatja a portfóliójának tisztítását is a csoport, hiszen a Marathon Oil felvásárlása után további jelentős szinergiákat aknázhat ki, ami javíthatja a csoportszintű költséghatékonyságot. Továbbá a kitermelés is egyre nagyobb rekordokat dönthet meg az amerikai Permian-medencében, így a kőolaj-kitermelés és a globális LNG-kitettség növelése biztosíthatja a jövőbeli stabil cash flow-termelést.
A részvény árfolyamát tekintve látható, hogy egy kisebb korrekciós időszakot követően gyűjtene új lendületet, így rövid távon a 140 dolláros szinteket célozhatja meg. A legfontosabb kockázatot továbbra is az energiaárak alakulása rejti, hiszen az olaj-, és gázárak drasztikus visszaesése közvetlenül ronthatná a cég eredményét és cash flow-termelését.