Duna Group Szabadegyetem: több évbe telik, mire egy fiatal átlátja a mérnöki szakmát
Economx
2026-09-25 06:13
„Általában az építőmérnök hallgatók közül még sokan nem tudják, hogy mit szeretnének, ami teljesen rendben van” – mondta Kerékgyártó Attila a Duna Aszfalt Igazgatóságának elnöke, amikor összesen hét egyetem hallgatóinak részvételével megkezdődött a Duna Group Szabadegyetem a cégcsoport budapesti székházában. „Ne csodálkozzatok, ha azt az óriási perspektívát, amit a mérnöki szakma kínál, több évbe telik, mire át tudjátok látni” – tette hozzá.
Úgy fogalmazott, ez a szakma egyszerre hatalmas és csodálatos. „Emiatt is jelentős, hogy Magyarország legnagyobb mélyépítő vállalatát ismerhetitek meg ezeken a napokon: ráadásul nemcsak itt az előadóteremben, hanem kint a munkaterületen is” – hangsúlyozta az elnök, aki a világszerte több mint 3500 munkavállalót foglalkoztató cégcsoportot a számok mentén is bemutatta a hallgatóknak – adta hírül a Magyar Építők .
Az idei szabadegyetemen hangsúlyt kap a Duna Group egyre erősödő nemzetközi szerepvállalása.
Ennek részleteiről Tompos Attila beszélt. A nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató a négy országban – Lengyelországban, Romániában, Csehországban és Szlovákiában – zajló tevékenységek közül elsősorban a lengyelországiakat emelte ki, amelyek jelenleg a legjelentősebb volument képviselik.
A nemzetközi jelenlét egyik legjelentősebb és legösszetettebb példájaként adott összegzést Jászberényi Tamás a GED Africa projektről. A Duna Aszfalt Zrt. igazgatósági tagja azt is bemutatta, hogy a Kongóban és Zambiában pilot projektként megvalósuló fejlesztés feltételeinek megteremtéséhez milyen rendkívüli erőfeszítésekre van szükség az afrikai körülmények között.
A szabadegyetem szervezőjeként Kincses Péter a rendezvény egyik fő céljaként azt adta meg, hogy a hallgatók láthassák az általuk tanultak megvalósulását a gyakorlatban. Az idei szabadegyetem középpontjában az ország jelenlegi legnagyobb infrastruktúra-fejlesztéseként a mohácsi híd áll: a pénteki nap a helyszínen szervezett bejárásokkal és előadásokkal telik .
Megosztom