Lánczi Tamás megkezdte „civil” életét, PR-céget alapított
Economx
2026-09-25 06:48
PR-céget alapított Lánczi Tamás, a Tisza-kormány által megszüntetett Szuverenitásvédelmi Hivatal volt elnöke.
A cég a Mozgástér Elemző és Tanácsadó Kft. nevet kapta, ennek tulajdonosa és egyben ügyvezetője is a Fideszhez közel álló politológus.
A HVG cikkéből kiderül, hogy a cég neve Lánczi Tamás 2014-ben indított Mozgástér című blogjára utal, amelynek alapjaira a jelek szerint most üzleti vállalkozást próbál építeni.
A blogot annak idején azzal indította útjára, hogy azok a barátai és vitapartnerei, akiket felkért, hogy vele együtt gondolkodjanak és közreműködjenek a blog írásában, sok mindenben nem értenek egyet.
Lánczi Tamás karrierútja:
A lap emlékeztet, hogy hivatal évente több mint 6 milliárd forintból gazdálkodott.
Ahogy arról az Economx is beszámolt: szeptember 8-án a Miniszterelnökség feljelentése alapján a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a Szuverenitásvédelmi Hivatal 2024 és 2026 közötti kommunikációs költései miatt.
A hivatal működésének alig két és fél éve alatt mintegy 3,6 milliárd forintért vásárolt kommunikációs és rendezvényszervezési szolgáltatásokat Balásy Gyula cégeitől, a Lounge Design Kft.-től és a New Land Media Kft.-től. Ez az összeg a hivatal teljes költségvetésének több mint a negyedét tette ki.
Lánczi Tamás 2025-ös vagyonnyilatkozata szerint több mint 400 millió forint megtakarítással rendelkezett, öt budai ingatlan és egy nagymarosi vadászház is a tulajdonában volt, emellett jelentős javadalmazásban részesült a külföldi tulajdonban lévő magyar sörgyárak szövetségétől.
Az Országgyűlés június 30-án fogadta el a Szuverenitásvédelmi Hivatalt megszüntető törvényjavaslatot .
Megosztom