← Vissza

● news.bsdnet.hu

Beszámíthatatlannak találták a Grammy-díjas banda egykori gitárosát, aki elütötte volt zenésztársa apját

Origo 2026-09-25 07:15
Brady Ebertet, a Grammy-díjas Turnstile egykori gitárosát beszámíthatatlannak találták, ezért egyelőre nem állhat bíróság elé az emberölési kísérlet miatt indított ügyében. A zenészt azzal vádolják, hogy autójával elütötte korábbi zenésztársa, Brendan Yates édesapját – írja a Metal Injection . A Montgomery megyei körzeti bíróság bírája, Karla Smith szeptember 22-én megállapította, hogy Brady Ebert jelenleg nem áll készen arra, hogy bíróság elé álljon, emellett önmagára és másokra is veszélyt jelenthet. A 34 éves zenészt a marylandi egészségügyi hatóságok felügyelete alá helyezték, és január 19-ig ott marad, amikor ismét megvizsgálják, hogy alkalmas-e a bírósági tárgyalásra. A meghallgatáson Ebert megpróbált beszélni az ügyről, de a bíró félbeszakította. A gitáros erre kiabálni kezdett, és arról beszélt, hogy korábban menesztette ügyvédjét, Mark Sobelt. Szerinte az egész eljárás „rendkívüli igazságtalanság”, és azt is állította, hogy a rendőrség jogellenesen szerezte meg az ellene kiadott elfogatóparancsot. A kirohanása végül odáig fajult, hogy a rendőrök kikísérték a tárgyalóteremből. Brady Ebertet azzal vádolják, hogy március 29-én Silver Springben autójával elütötte a Turnstile énekesének, Brendan Yatesnek az édesapját, a 79 éves William Yatest. A rendőrség szerint a férfi a család házához hajtott, ahol dudált és kiabált. William Yates ekkor egy követ dobott az autóra, hogy megállítsa. A sofőr ezután hátramenetbe kapcsolt, felgyorsított, majd a felhajtón elütötte az idős férfit, aki súlyosan megsérült, többek között eltört a lába. A Turnstile egykori gitárosa ezzel szemben azt állítja, hogy önvédelemből cselekedett, mert megtámadták. Szerinte a térfigyelő kamerák felvételei ezt igazolni fogják. Az egykori gitáros 2022-ben távozott a Turnstile-ból, és a zenekar első három albumán játszott. A Baltimore-ból indult hardcore banda 2026-ban története során először nyert Grammy-díjat, ráadásul rögtön kettőt: a legjobb metal előadás kategóriában a BIRDS, míg a legjobb rockalbum kategóriában a NEVER ENOUGH diadalmaskodott. Pár nappal ezelőtt egy másik szomorú hírről is beszámoltunk : összeesett a színpadon egy Grammy-díjas énekes.
Eredeti cikk megtekintése →