Újranyitják az atomkaput: Olaszország negyven év után visszatér az atomenergiához
Magyar Nemzet
2026-09-25 07:17
Az olasz parlament megadta a zöld utat az atomenergia visszatéréséhez : a római szenátus szerdán véglegesen elfogadta azt a törvényt, amely újra megteremti a nukleáris energia olaszországi alkalmazásának jogi kereteit. Az első új reaktorok a kormány tervei szerint 2033–2034 körül állhatnak termelésbe, miközben az olasz energiarendszer továbbra is erősen támaszkodik az importra – írja a Corriere della Sera.
Négy évtizeddel azután, hogy Olaszország a csernobili katasztrófa nyomán népszavazáson fordított hátat az atomenergiának, az olasz parlament ismét megnyitotta az utat a nukleáris energia előtt. A szenátus szeptember 23-án 81 igen, 51 nem és hét tartózkodás mellett véglegesen elfogadta a kormány fenntartható nukleáris energiáról szóló felhatalmazási törvényét .
A jogszabály elsősorban a jogi, engedélyezési, biztonsági és hatósági rendszer kialakítására ad felhatalmazást a kormánynak. A részletes végrehajtási szabályokat Rómának egy éven belül kell kidolgoznia, Gilberto Pichetto Fratin környezetvédelmi és energiabiztonsági miniszter pedig azt mondta, hogy a kabinet már az év végéig elkészítené a végrehajtási normákat.
A Meloni-kormány hosszú távra tervez. Pichetto Fratin szeptember 19-én azt mondta: a jelenlegi szakértői számítások alapján 2033–2034 körül kezdődhet meg az atomenergia-termelés Olaszországban.
A tervek nem a nyolcvanas években bezárt, nagy hagyományos reaktorok újranyitásáról szólnak. Róma elsősorban új generációs, kisebb teljesítményű reaktorokban gondolkodik, köztük kis moduláris reaktorokban (SMR), fejlett moduláris reaktorokban és mikroreaktorokban.
A törvény egyebek mellett a nukleáris létesítmények építését és üzemeltetését, a nukleáris üzemanyag kezelését, a kiégett fűtőelemek és radioaktív hulladékok kezelését, valamint a biztonsági felügyeletet is szabályozandó területté teszi.
A konstrukció azért is érdekes, mert az olaszok nem a megújulók ellenében képzelik el az atomenergiát.
A kormányzat szerint a nukleáris energia a nap- és szélenergia mellett adhat kiszámítható, alacsony szén-dioxid-kibocsátású termelést, miközben mérsékelheti az ország importfüggőségét – ismerős lehet ez a koncepció a magyar energiapolitika elmúlt másfél évtizedéből.
Az olasz helyzet egyik sajátossága, hogy az ország ugyan leállította saját atomerőműveit, az atomenergiától mégsem szakadt el teljesen. Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának adatai szerint Olaszországnak jelenleg nincs működő atomerőműve, ugyanakkor az ország villamosenergia-fogyasztásának mintegy tíz százaléka importált nukleáris eredetű villamos energiához köthető.
Vagyis az olasz energiarendszerben már ma is jelen van az atomenergia, csak részben külföldi erőműveken keresztül. Pichetto Fratin ezt maga is felhozta a nukleáris visszatérés indokaként:
Olaszország jelentős mennyiségű villamos energiát importál, többek között Franciaországból, ahol az áramtermelésben meghatározó szerepe van az atomenergiának.
Márpedig a hatékony, nagy mennyiségű és karbonmentes áramtermelésre nagy szükség van Európában. Egyszerre kell
Az olasz törvény indokolása is az energiaellátás biztonságát és függetlenségét, az energiaárak kordában tartását, valamint az olasz ipar versenyképességét sorolja a célok közé.
Az olasz atomenergia története különösen fordulatos. Az ország az 1960-as évektől működtetett atomerőműveket, majd az 1986-os csernobili balesetet követően 1987-ben népszavazást tartottak, amely után a nukleáris programot leállították, a működő reaktorokat pedig fokozatosan bezárták. A folyamat 1990-re lényegében lezárult. A nukleáris alapú áramtermelés visszatérésének gondolata később ismét felmerült, de a 2011-es, a fukusimai baleset után tartott népszavazás újra elutasította az atomenergia visszaállítását. A most elfogadott jogszabály azonban a másik oldalról közelíti meg a dolgot. Olasz jogi értelmezések szerint a korábbi referendumok nem akadályozzák automatikusan az új szabályozás elfogadását, így a mostani törvényhez nem szükséges új népszavazás. Az kérdés körüli politikai vita viszont korántsem zárult le. Az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom és a Zöldek–Baloldal szövetsége a parlamenti vita során támadta a nukleáris visszatérést, többek között a beruházási költségeket és a radioaktív hulladék elhelyezését kifogásolva.
Eközben már konkrét ipari együttműködések is körvonalazódnak. A francia EDF szeptemberben jelentette be, hogy tíz kis moduláris reaktor európai programján dolgozik, és az egyik tervezett olaszországi egység megvalósításában az Edison mellett a Saipem és a Webuild is részt vehet. Az EDF által fejlesztett NUWARD reaktor tervezett teljesítménye mintegy 400 megawatt (valamivel kevesebb, mint egy blokké a paksi atomerőműben), és a villamos energia mellett ipari hő előállítására is alkalmas lenne.
A következő hónapokban alakítja ki a római döntéshozatal
Sok munka vár még Olaszországra, de az már biztos, hogy a négy évtizeddel ezelőtt bezárt kapuk most ismt megnyíltak az atomenergia előtt.