← Vissza

● news.bsdnet.hu

Ez a hosszabb élet titka? A tudósok felfedezték a reggeli és a vacsora ideális időpontját

Blikk 2026-09-25 08:13
A reggeli és a vacsora időpontja is hatással lehet arra, meddig élhetünk – állítják kínai tudósok. A szakértők közel két évtizeden át 30 000 ember étkezési szokásait követték nyomon, és azt állapították meg, hogy a vacsora ideális időpontja este 8 óra körül lehet. Ha valaki korábban vagy később étkezett, megnőtt a súlyosabb betegségek és ezáltal a korábbi halálozás kockázata is. László Juli Szerkesztő Ezeket látta már? Becslések szerint évente közel 21 napot töltünk evéssel, ami egy átlagos élet során akár öt évet is jelenthet. Régóta ismert, hogy a kiegyensúlyozott étrend fontos az egészség szempontjából , a kutatók azonban most azt vizsgálták, hogy mikor érdemes étkezni. A kutatás szerint a reggeli ideális időpontja reggel 7 és 8 óra között lehet. Az ettől eltérő időpontban elfogyasztott első étkezéshez magasabb halálozási kockázat társult. Azoknál, akik 8 és 10 óra között étkeztek először, akár 10 százalékkal is magasabb volt a kockázat, 10 óra után pedig még ennél is nagyobb számot állapítottak meg a kutatók. A vacsora esetében azoknál volt a legalacsonyabb a halálozási kockázat, akik este 8 óra körül fogyasztották el az utolsó étkezésüket. – A későbbi első étkezés vagy a késő esti étkezés hozzájárulhat az anyagcserezavarokhoz , beleértve a lipid- és glükózanyagcsere zavarait is – magyarázta Zhilei Shan, a tanulmány szerzője. Ébresztőóra, kávé, gyerekek, munka és a kérdés, vajon elfelejtettünk-e valamit. A reggeli rohanásban gyakran előfordul, hogy csak bekapunk pár falatot, pedig a nap első étkezése jó kiindulópont lehet egy egészségesebb étrend kialakításához. Bár nincs olyan varázsétel, amely önmagában megelőzné a rákot, a növényi élelmiszerekben gazdag, változatos étrend fontosságát régóta hangsúlyozzák. A reggeli pedig meglepően könnyen beilleszthető ebbe. Az orvosok szerint ugyanakkor fontos a mértékletesség is. Egy-egy késő esti nassolás önmagában valószínűleg nem határozza meg az egészségi állapotot vagy a várható élettartamot. Cyril Mucha háziorvos szerint három fő tényező játszik fontos szerepet az egészségben: a környezet, amelyben az ember él, a pszichológiai jóllét, valamint a táplálkozás. – Az is lényeges, hogy milyen környezetben élünk, milyen levegőt lélegzünk be, milyen a lelkiállapotunk, és milyen támogatást kapunk a környezetünktől. Emellett az is számít, hány barátunk van, tudunk-e beszélgetni valakivel, illetve milyen a táplálkozásunk – sorolta. A kutatás eredményei ellenére az orvosok és a tudósok szerint az étkezés csak egy része az egészség megőrzésének. Ebből a szempontjából az általános életmód is fontos, beleértve az alvást, a stressz kezelését, a kiegyensúlyozott étrendet és a rendszeres testmozgást. ( via ) reggeli
Eredeti cikk megtekintése →