← Vissza

● news.bsdnet.hu

Meghalt Varga Ákos: Mankind az egyik legfelkapottabb magyar DJ volt

NLC 2026-09-25 08:16
Megdöbbentő hír érkezett a hazai elektronikus zenei színtérről: meghalt Varga Ákos, akit a közönség Mankind néven ismert. A DJ-től és producertől több pályatársa is személyes üzenetben búcsúzott. Nagy György, azaz Infragandhi nyilvános Facebook-bejegyzésben emlékezett meg róla, amelyben Ákos szenvedélyét, tehetségét és a zenéhez való hozzáállását idézte fel. Man + Machine szintén személyes posztban búcsúzott tőle. Mankind 2017-ben kapcsolódott be aktívan a budapesti klubéletbe. A Tilos Rádió korábbi bemutatása szerint a jazz és a kísérleti zene világából érkezett az elektronikus zenéhez. Az ILL Panorama esteken kezdett feltűnni, később pedig a Premier Klub és az Arzenál rendszeres fellépője lett. .(Forrás: Facebook) DJ-ként és szervezőként több fontos eseménysorozathoz is kötődött, köztük a Pursuit of acidhez, a Tripolarhoz és a Hardboiledhoz. Később az Aether klub rezidense és szervezője lett. Az évek során számos budapesti klubban és fesztiválon játszott, emellett zenei kurátorként is dolgozott, majd az Easy Art Space programszervezője lett. Producerként szintén maradandót alkotott. Közreműködött az Anima Sound System Tekerd meg és táncolj című remixlemezén, 2021-ben pedig a Jazzékiel Kés a víz alatt című dalát dolgozta át. ROT című számának videója 2019-ben a Magyar Klipszemle szervezőinek különdíját is elnyerte. 2024-ben jelent meg Lost & Found című EP-je, amely a Földi Ádám fotóssal közösen alapított Madrapur kiadó első kiadványa volt. A kezdeményezéssel olyan zenészeknek is szerettek volna lehetőséget biztosítani, akik korábban kevesebb figyelmet kaptak a technószcénában. Az utóbbi időszakban Mankind Berlinben építette tovább karrierjét. Fellépett többek között a Tresorban, a Sisyphosban, a Kater Blauban és a HÖR stúdiójában is. A német fővárosban készítette el a Free Sequence gondozásában megjelent Feleletnek Főhőse című EP-jét. Legutóbbi anyaga, a Jentrico Mystico mindössze néhány hete jelent meg a barcelonai Diffuse Reality kiadónál. Varga Ákos halálával a hazai elektronikus zenei közösség egy aktív és sokoldalú alkotót veszített el.
Eredeti cikk megtekintése →