Karácsony Gergely a kormánnyal való tárgyalásról: Nagyon közel vagyunk a megoldáshoz
Index
2026-09-25 08:39
Baranyi Krisztina (MKKP) napirend előtt a főváros pénzügyi helyzetéről kérdezett, mert szerinte a főpolgármester tájékoztatása nem volt kielégítő, mivel csak rövid távú problémákról beszélt. Véleménye szerint annyi pénze van a fővárosnak, hogy az októberi béreket még ki tudják fizetni, de 120–140 milliárdra lenne szükség, hogy legalább december végéig, vagyis 2026-ban működni tudjon a város.
Ez túl nagy összeg, hogy semmit ne tudjon róla a nyilvánosság. Milyen jogcímen fogja ezt megkapni a város?
– tette fel a kérdést. Véleménye szerint azt kellene látni, hogy az elkövetkező három hónapra előteremtik a működéshez szükséges pénzt.
Karácsony válaszában elmondta, hogy az, hogy a döntéshozók egyelőre mérlegelik a lehetőségeket, a tárgyalások pedig titkosak, de a célok viszont nyíltak, amit a főváros el szeretne érni. A minisztériummal közösen dolgoznak a megoldáson, viszont ennél többet nem tud mondani. Véleménye szerint hagyni kell, hogy ez a folyamat ne legyen megbontva a nyilvánosság beengedésével. Elmondta, hogy a szolidaritás hozzájárulás rendszeréről is folyamatosan egyeztetnek, az új kormány is felülvizsgálja ezt a rendszert és racionalizálni is kívánja azt a jövőben, ráadásul új bírósági döntéseket is figyelembe kell venni. „Nagyon közel vagyunk a megoldáshoz” – emelte ki, de ez egy nagyon komoly, az elmúlt évtizedek anomáliáját orvosló javaslatcsomag, így tehát türelmet kért.