● news.bsdnet.hu

Szeptember 22-én a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa úgy döntött, hogy 2028. január 1-jétől 3 százalékról 2,5-re csökkenti a középtávú inflációs célt , miközben fenntartja a ±1 százalékpontos toleranciasávot. A célt legutóbb több mint 20 évvel ezelőtt módosították, és ugyan 2015-ben történt egy felülvizsgálat, de annak eredményeképpen a jegybank úgy határozott, hogy a magyar gazdaság még nincs abban a helyzetben, hogy az inflációs célt csökkentse. Bevezette azonban a ma is alkalmazott toleranciasáv intézményét. Tíz évvel ezelőtti tanulmányukban még úgy fogalmaztak a jegybankárok, hogy „A 3 százalékos cél fenntartását mind rövid, mind hosszabb távú szempontok támogatták”. 2015 óta viszont jelentős változások mentek végbe Magyarországon. Témánk szempontjából ezek közül most az a legfontosabb, hogy az általános árszínvonal jelentősen közeledett az Európai Unió árszintjéhez. Mindez annak ellenére történt, hogy egyes kormányzati intézkedések közvetlenül igyekeztek lassítani ezt a folyamatot, míg más lépések közvetve éppen a gyorsabb inflációhoz járultak hozzá. Az árfelzárkózás 2022–2023-ban különösen felgyorsult, részben a forint drasztikus gyengülése miatt. A forint árfolyama a 2022 őszén kialakult valutaválság közeli állapotból egy monetáris sokkterápiával ugyan kilábalt, de ez nem hozott rezsimváltást az árfolyamban, és 2024 végéig a tartós gyengülésé volt a főszerep. Ezáltal a 2022–2023-as többletinflációt az árfolyam nem tudta eliminálni. A 2025 eleje és 2026 nyara között bekövetkezett felértékelődési folyamat, köszönhetően a jegybank szemléletváltásának, már képes volt érdemben fékezni az inflációt, ám önmagában ez sem csodaszer. A világpiaci turbulenciák továbbra is komolyan rángatják a forintot, habár mára már csak egy szűk sávban. Az inflációs cél felülvizsgálatára azonban nem önmagában az elmúlt tíz év változásai és a jelenlegi tízéves rekordalacsony infláció miatt volt szükség. A felülvizsgálat új politikai aktualitását valójában a kormányváltás adta. Mivel a választások eredménye egyértelmű politikai támogatást adott az euró bevezetésének, így az MNB-re is került egyfajta külső nyomás. Hiszen habár a jegybank a kormánytól független szervezet, amelynek alapvető mandátuma az árstabilitás elérése és fenntartása, törvényi kötelessége, hogy amennyiben az elsődleges cél veszélyeztetése nélkül lehetősége van, úgy támogassa a mindenkori magyar kormány gazdaság-, valamint a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos politikáját. Ennek értelmében, ha a kormány nyíltan kommunikálja, hogy csatlakozni tervez az ERM II-höz, majd az eurózónához, akkor az ehhez szükséges feltételek teljesítéséhez a lehetőségeihez mérten az MNB-nek is hozzá kell járulnia. Találkozott tehát a kereslet és a kínálat: megszületett a döntés az inflációs cél jövőbeli csökkentéséről. A következő, immáron gyakorlati kérdés tehát, hogy képes lesz-e úgy elérni az új inflációs célt a jegybank, hogy közben ne törje meg a gazdasági felzárkózást. A historikus esetek közül elemzésünkhöz a legrelevánsabb a cseh és a lengyel példa lehet. Habár egyik ország sem tett még eleget az eurózónához való kapcsolódási kötelezettségének, mindkét esetben azt láthattuk, hogy gazdasági fejlődésük már teret engedett egy alacsonyabb inflációs célnak. Csehországban az inflációs cél csökkentése egy hosszú és fokozatos dezinflációs folyamat lezárását jelentette. A cseh jegybank 1998-ban tért át az inflációs célkövetésre, majd a gazdasági átalakulással párhuzamosan több lépcsőben vitte lejjebb a célértéket. A 2002 elején még 3–5 százalékos volt a célsáv, ami 2005 végére 2–4 százalékra szűkült, majd 2006-tól a 3 százalékos pontcél lépett életbe. Ezt csökkentették 2010 januárjában 2 százalékra, plusz-mínusz 1 százalékpontos toleranciasáv mellett. A döntést az tette lehetővé, hogy a jegybank megítélése szerint a gazdasági átalakulás és felzárkózás monetáris politikai szempontból lezárult, így már nem volt szükség a felzárkózó gazdaságokra általában jellemző magasabb inflációs célra. Az alacsonyabb cél bevezetését követően az infláció mérséklődése nem járt a gazdasági felzárkózás tartós megtorpanásával, de a cél elérése korántsem bizonyult automatikusnak. A globális pénzügyi válság utáni gyenge keresleti környezetben az infláció több alkalommal lefelé tért el a 2 százalékos céltól, ami hozzájárult ahhoz, hogy a cseh jegybank 2013 és 2017 között árfolyamküszöb alkalmazásával akadályozza meg a korona túlzott erősödését és a defláció kialakulását. A cseh tapasztalat arra figyelmeztet, hogy az alacsonyabb cél önmagában nem jelent szigorúbb monetáris politikát. A hitelesség ugyanis nem azt jelenti, hogy a jegybank minden átmeneti sokkra azonnal reagál, és mindenáron visszakényszeríti az inflációt a célra. Lengyelországban az alacsonyabb célra történő átállást szintén egy többéves dezinflációs időszak előzte meg. A lengyel jegybank 1999-ben vezette be a közvetlen inflációs célkövetést, amikor a korábbi magas infláció tartós leszorítása még a gazdaságpolitika egyik legfontosabb feladata volt. A 2004 januárjától alkalmazott, 2,5 százalékos középtávú cél plusz-mínusz 1 százalékpontos toleranciasávval váltotta fel a korábbi, év végi célszámokra épülő rendszert. A jegybank szerint a váltást az tette lehetővé, hogy az infláció addigra alacsony szintre süllyedt, és a monetáris politika feladata már nem az árnövekedés folyamatos leszorítása, hanem annak stabilizálása lett. A döntés időben egybeesett Lengyelország 2004-es uniós csatlakozásával, a hivatalos monetáris stratégia pedig akkor még kifejezetten azt célozta, hogy előkészítse az ország mielőbbi euróövezeti csatlakozását és az ERM II-ről szóló tárgyalások megkezdését. Lengyelország példája pedig azt mutatja, hogy az alacsonyabb inflációs cél és a gyors reálgazdasági felzárkózás nem egymást kizáró célok. A dezinfláció nem járt tartós növekedési áldozattal, bár a kedvező teljesítményhez az EU-csatlakozással járó új lendület, a beruházások felfutása, a termelékenység javulása és a lengyel gazdaság diverzifikált szerkezete is hozzájárult. A tapasztalat inkább azt támasztja alá, hogy a hitelesen kijelölt, középtávú cél kiszámítható nominális környezetet biztosíthat a növekedéshez, miközben kellő rugalmasságot hagy a külső sokkok kezelésére 2,5 százalékos cél mellett is. A célcsökkentés valódi próbája nem a bejelentés napján, hanem a következő évek bérmegállapodásaiban, vállalati árazási döntéseiben és piaci hozamaiban következik el. Ha a gazdasági szereplők elhiszik, hogy az infláció 2028-tól tartósan 2,5 százalék közelében alakul, akkor az új cél önbeteljesítő módon is segítheti a dezinflációt, hiszen kisebb inflációs prémiumot, visszafogottabb átárazást és alacsonyabb nominális kamatokat eredményezhet. Az alacsonyabb inflációs cél akkor válik fékké, ha a gazdaságpolitika többi része nem alkalmazkodik hozzá. A cseh és a lengyel tapasztalat ezért nem csupán azt üzeni, hogy az alacsonyabb cél mellett is lehet növekedni. Mert egy inflációs cél önmagában csak egy szám. Nominális horgonnyá csak a mögötte álló hiteles gazdaságpolitika teszi.