← Vissza

● news.bsdnet.hu

A választások utáni kirúgások növelik a munkanélküliséget?

Mfor 2026-09-25 09:43
Az elemzők szerint az eddig elbocsátottak közül feltehetően még sokan nem találtak új helyet, míg az eddigi helyüket sok esetben vélhetően nem töltötték fel. Az elemzők szerint az eddig elbocsátottak közül feltehetően még sokan nem találtak új helyet, míg az eddigi helyüket sok esetben vélhetően nem töltötték fel. A munkanélküliségi ráta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb munkaerőpiaci statisztikája szerint ismét enyhén felfelé mozdult: 2026 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 654 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 229 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,7 százalék volt. Virovácz Péter, az ING elemzője szerint mindkét mutató alapján negatív tendencia rajzolódik ki a munkaerőpiacon. A romlás ráadásul szerinte nem csupán a fő mutatókban érhető tetten: már minden harmadik munkanélküli több mint egy éve keres állást, ami arra utal, hogy az elhelyezkedés is egyre nehezebbé válik. A részleteket tekintve elmondhatjuk, hogy folytatódott a népességfogyás a már szokásosnak nevezhető havi 5 ezer fős mértékben. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy augusztusban csökkent a gazdaságilag aktívak száma. Ugyanakkor az aktivitás csökkenése a nyugdíjaskorhatárt elérőknek is köszönhető, hiszen közel 9 ezer fő váltott az aktív státuszból nem aktív státuszba. Nem meglepő módon így mérséklődött a foglalkoztatás is, méghozzá júliusról augusztusra nagyjából 21 ezer fővel - írja az elemző. Az említett 21 ezer fő közül 14 ezren már elhagyták a munkaerőpiacot, míg 7 ezer ember a munkanélküliek táborát bővítette. Mindez beleillik Virovácz Péter szerint abba a képbe, hogy egyre több vállalat folytatott munkaerő-racionalizálást költségcsökkentési célokból. Felhívta a figyelmet arra, hogy általában a nyár folyamán jelentkező szezonális munkák jellemzően stabilan szokták tartani a munkaerőpiaci mutatókat. Ha ez az alapvetés továbbra is fennáll, akkor szerinte arra következtethetünk, hogy most augusztusban a fő számoknál is jelentősebb mértékben romolhattak az alapfolyamatok. Egyre nehezebb új állást találniFotó: MTI Az év vége felé közeledve egyre égetőbbé válik az elemző szerint a jövő évi bérek kérdése is, ami szintén döntési helyzet elé állítja majd a foglalkoztatókat. A hároméves bérmegállapodás biztosan revízióra szorul, miközben az szja-rendszer várható átalakítása is új helyzetet hozhat. Minél hamarabb látnak majd tisztán ezekben a kérdésekben a vállalatok, annál hamarabb körvonalazódhat a munkaerőpiac új trendje is - fogalmazott. A friss adatok fényében az ING fenntartja az idei munkaerőpiaci prognózisát, miszerint 4,5 százalék körüli átlagos munkanélküliségi rátára számítanak. Regős Gábor is úgy látja, hogy augusztusban a foglalkoztatottak száma mind havi, mind éves alapon csökkent. A havi alapú mérséklődés részben visszavezethető szezonális hatásokra, de ez a hatás a mostani 21 ezer főnél kisebb szokott lenni, így ebből a szempontból ez az adat negatív meglepetést jelent a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza szerint.  Ami viszont szerinte a vártnál meglepően rosszabb, az a munkanélküliségi ráta alakulása – a munkanélküliség emelkedni kezdett: ez augusztusban 4,7 százalékot tett ki, ami éves alapon 0,3, havi alapon pedig 0,2 százalékpontos emelkedés – azaz bár az aktív korú népesség egy év alatt 60 ezer fővel, az aktívak száma pedig 8 ezer fővel csökkent, addig a munkanélküliek száma 8 ezer fővel magasabb lett. Ez egyben rámutat arra is, hogy nőtt az aktivitási arány – vagyis többen vannak arányaiban jelen a munkaerőpiacon az aktív korosztályból, csak nem nagyon tudnak elhelyezkedni. A munkaerőpiaci adatok romlása nem most kezdődött, de talán most jutottunk el oda, hogy már a munkanélküliségi adatokban is kezd látszani egy szignifikánsabb romlás, nem csak a foglalkoztatotti számok kedvezőtlenebbek - véli Regős Gábor. Ami új tényezőként megjelenhetett, és ami a munkanélküliségi ráta növekedésében szerepet játszik, az elsősorban szerinte a választási eredmények miatti átrendeződés hatása lehet – akár az állami, akár a vállalati szférában –, az utóbbinál elsősorban az államhoz kapcsolódó vállalatokra gondolva. Az eddig elbocsátottak közül feltehetően még sokan nem találtak új helyet, míg az eddigi helyüket sok esetben vélhetően nem töltötték fel. A piac szempontjából továbbra is problémának látja Regős Gábor a munkaerő külföldre áramlását. A külföldi telephelyen dolgozó, de magyar háztartásban élők száma (ők benne van a 4 millió 654 ezer főben) ismét nőtt, az egy évvel korábbi 105 ezer főről 122 ezer főre. A munkaerőpiaci kép tehát mindenképp összetett, az látszik, hogy a munkaerőpiac feszessége csökken, és hogy a munkanélküliség problémája – ugyan még nem nagy mértékben, de azért már érezhetően – kezd visszatérni a gazdaságba. A következő hónapokban szerinte kiderül, hogy ez egy tartós folyamat kezdete vagy csak egy átmeneti átrendeződés hatását látjuk
Eredeti cikk megtekintése →