Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Pénzcentrum
2026-09-25 12:03
A diákmunka sok fiatal életének fontos része, vannak, akik szükségből választják, hogy a megélhetésüket fedezzék vagy egészítsék ki vele, de vannak olyanok is, akik elsősorban a tapasztalatszerzés miatt vágnak bele. Sőt, a gyakornoki programok jelentősége, hogy a cégek már a tanulmányi idő alatt előszűrik a későbbi munkavállalói állományt .
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak, azaz heti akár 40 órát diákmunkázzanak. A következőkben megnéztük azt, hogy kik tudnak ennyit dolgozni, milyen munkakörökben helyezkednek el a legtöbben, és mennyi pénzt lehet hazavinni, ha valaki főállású diákmunkás.
Majzik Nándor, a MELÓ-DIÁK vezetője korábban a Pénzcentrumnak elmondta, hogy a diákszövetkezet adatai szerint jelenleg a diákmunkák átlagos órabére 2500 forint feletti , de vannak olyan pozíciók is, ahol 3000 forint feletti órabér is elérhető. Nézzük meg, hogy ezekkel az összeggel számolva mennyit vihet haza egy diák, ha 40 órát dolgozik a héten.
2500 forintos órabérrel számolva 8 órás munkavégzés esetén egy nap alatt 20 000 forintot, egy hét alatt 100 000 forintot, egy hónapban pedig – attól függően, hogy hány napos hónappal számolunk – 400 000 és 460 000 forint közötti összeget vihet haza. A magasabb, 3000 forintos órabérrel számolva pedig egy nap alatt 24 000 forintot, egy hét alatt 120 000 forintot, egy hónap alatt pedig 480 000 és 552 000 forint közötti összeget kereshet. Tehát egy olyan hallgató, akinek a tanulmányi helyzete lehetővé teszi a heti 40 órás munkavégzést akár az átlagbér felett is kereshet.
De hogyan lehetséges ez? A diákok azért is diákok, mert jogviszonyuk van egy oktatási intézménnyel, ahol általában az olyan kötelezettségeknek is eleget kell tenniük, mint az órákra járás. Hogyan tud így egy nappali tagozatos hallgató heti 40 órát dolgozni?
A heti 40 órás diákmunka természetesen nem azoknak a hallgatóknak reális, akik egy hagyományos, órákkal teli félévet teljesítenek. Másody Szabolcs, a MŰISZ Iskolaszövetkezet marketing vezetője megjegyezte, hogy csak azoknak a diákoknak van lehetősége ennyi munkaórát vállalni és ilyen jellegű munkát végezni, akik vagy félévhalasztók, vagy a szakmai gyakorlati idejüket töltik, vagy utolsó évesek és épp a diplomamunkájukat készítik. A vezető szerint a havi munkavállalói létszám mintegy 20 százalékát teszik ki ezek a diákok.
A vezető által felsorolt esetekben jóval könnyebben összeegyeztethetőek a tanulmányi kötelezettségek a teljes vagy közel teljes munkaidős munkavégzéssel. Ráadásul ezek a diákok nem jellemzően nem egyszerű, alkalmi munkások, hanem szinte mindannyian szakmai munkát végeznek, a gyakornokok aránya pedig 40 százalék.
A munkaköröket tekintve igen vegyes a kép: a heti 30–40 munkaórát vállaló diákok 46 százaléka irodai adminisztrátorként dolgozik, 22 százalékuk termék-összeszerelő, 13 százalékuk raktári feladatokat lát el, 11 százalékuk egyéb műszaki munkát végez, míg további 8 százalékuk egyéb munkakörben dolgozik.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy azok a diákok, akik ilyen helyzetben vannak, jellemzően milyen szakokra járnak. Másody Szabolcs elmondta, hogy a leggyakrabban előforduló szakok között szerepel a kereskedelem és marketing (6 százalék), a nemzetközi gazdálkodás (5 százalék), a Computer Science (4 százalék), a mechatronikai mérnök (3 százalék), a gépészmérnök (3 százalék), valamint a gazdálkodási és menedzsment (2 százalék). A fennmaradó 70 százalék egyéb szakra jár, vagy nem adta meg a képzését, így a heti 30–40 órát dolgozó hallgatók köre meglehetősen sokszínű.