Mi lett Aczél Gergővel? Újranősült a nyáron a Megasztár felfedezettje
Blikk
2026-09-25 12:59
Aczél Gergőre sokan emlékezhetnek az első Megasztárból, amelyből elsőként esett ki az élő adások során. Annak idején szegedi táncművészként mutatkozott be a műsorban, de már több mint 20 éve az Operettszínházban dolgozik, épp külföldi turnéra készül a musicalegyüttes tagjaként. Jelenlegi párjával hét éve vannak együtt, idén nyáron össze is házasodtak.
Apats Gábor
Újságíró
Ezeket látta már?
– 23 éve szerepeltem a Megasztárban , és az idő múlásával egyre viccesebbnek érzem, hogy sokan még mindig onnan ismernek. Igaz, nálam korábban soha senki nem esett ki a Megasztárból élő adásban, ezt nem lehet tőlem elvitatni; akármennyi idő telik el, ilyen értelemben még mindig csúcstartó vagyok – kezdte a Blikknek Aczél Gergő .
Az énekes a mostani Megasztárról már csak a botrányai kapcsán hallott , de egyébként nem látta az első adást. A kereskedelmi tévés kínálatban inkább tartja üdítő kivételnek a Sztárban Sztárt , amelyben szerinte óriási tehetségek szerepelnek, miközben színházi emberként azt is látja, hogy milyen komoly munka áll egy-egy produkció mögött.
– Ahogy lement a Megasztár, utána nagyjából egy évvel szerződtem az Operettszínházhoz, és azóta is itt vagyok a musicalegyüttesben . Időközben volt, hogy koreografáltam vagy asszisztens voltam, de nagyon szorosan ide tartozom már 21 éve. Részt vehettem A Szépség és a Szörnyeteg turnéján német nyelvterületen, Svájcban, Ausztriában és Németországban, most pedig éppen A Notre Dame-i toronyőrrel készülünk külföldre, egy öt és fél hónapos gigaturnéra. Nem leszek végig kint, de szerencsére elég sűrű most az életem – mesélte Gergő, akinek bő egy éve könyve is megjelent az Athenaeum Kiadó gondozásában.
– 20 évvel az után, hogy a Megasztárról írtam könyvet, tavaly tavasszal megjelent a Hátsószínpad című könyvem is, amelybe a velem megtörtént legviccesebb és legemlékezetesebb színházi sztorikat sűrítettem bele – újságolta az énekes, aki aztán a magánéletéről is beszélt lapunknak.
Mint mondta, az első házassága tíz évig tartott, amelyből három fia született. A legidősebb már 16 éves, az ikrek pedig 13 évesek, miközben a jelenlegi párjának is van egy huszonéves fia.
Aczél Gergő és a fiai / Fotó: Aczél Gergő
– Mozgalmas a családi életünk, de ez így szép. Mindenki jól van, senkivel nincs baj, béke és harmónia van. Jól vagyunk – fogalmazott Aczél Gergő.
Aczél Gergő a párjával / Fotó: Aczél Gergő
– Hét éve vagyok együtt a mostani párommal, akivel idén nyáron pedig össze is házasodtunk. Valamelyest ő is szakmabeli, hiszen tánc- és drámapedagógus, valamint testnevelő tanár, aki közben fejlesztő pedagógusnak tanul. Az interneten ismerkedtünk meg, a közös érdeklődés alapján valahogy összesodort minket az élet – árulta még el a párjáról az énekes.
Megasztár