Kiderült az igazság a határ menti kőolájtározókról: eldőlt a vitatott beruházás sorsa
Pénzcentrum
2026-09-25 13:27
Orbán Anita a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és a megbeszéléseken sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit – közölte a Külügyminisztérium pénteki Facebook-bejegyzésében. A tárca hangsúlyozta, hogy a kapcsolattartás folyamatos és napi szintű az ukrán miniszterelnök-helyettessel a kárpátaljai magyar közösség jogait érintő kérdésekben. A Külügyminisztérium szerint ezen a területen további fejlemény októberben várható. Az MTI korábbi beszámolója szerint a magyar és ukrán fél már májusban szakértői szintű egyeztetéseket indított a kárpátaljai magyar közösség jogainak rendezéséről.
A Kárpáti Nyolcak körül is kialakult vita az elmúlt napokban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember 18-án jelentette be a Kárpátok szélesebb régióját tömörítő együttműködés létrehozását, amelynek céljai között a logisztikai fejlesztések, a határokon átnyúló gazdasági együttműködés és a közösségek támogatása szerepel.
A bejelentés szerint Magyarország is résztvevője lett volna a formációnak, Magyar Péter miniszterelnök azonban szeptember 21-én azt közölte, hogy Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Orbán Anita New Yorkban később arról beszélt, hogy az ukrán külügyminiszterrel folytatott egyeztetéseken sikerült tisztázni a kezdeményezés körüli félreértéseket. A külügyminiszter ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy megfelelő előkészítés után Magyarország csatlakozzon a kezdeményezéshez, ha az a magyar érdekeket szolgálja.
Egy másik, Ukrajnát érintő ügyben a Mol és az ukrán Naftohaz memorandumot írt alá kőolajtermékek magyarországi tárolásáról. Magyar Péter szeptember 21-én azt közölte, hogy a Tisza-kormány alatt nem épül kőolajtározó az ukrán–magyar határ közelében. Orbán Anita New Yorkban ugyancsak megerősítette, hogy Magyarországon nem épülnek új üzemanyagtárolók Ukrajna számára.
A külügyminiszter ENSZ-héten végzett munkája ugyanakkor jóval túlmutat az ukrán kapcsolatokon. Az MTI beszámolója szerint az ENSZ-közgyűlés magas szintű hete lehetőséget ad arra, hogy a magyar delegáció néhány nap alatt számos, elsősorban EU-n kívüli partnerrel személyesen egyeztessen.
A magyar diplomácia az új kormány első hónapjainak európai fókusza után Ázsiától Afrikán át Latin-Amerikáig igyekszik erősíteni a kapcsolatokat. A tárgyalásokon nemcsak a politikai kapcsolatok kerülnek napirendre, hanem azt is vizsgálják, milyen új piacok nyílhatnak meg a magyar vállalatok előtt, illetve honnan érkezhetnek beruházások, technológiák és új tudás Magyarországra.
A konkrét lehetőségek is kirajzolódtak. Brazíliával a diplomáciai kapcsolatok jövő évi századik évfordulójára készülnek, és kölcsönös magas szintű látogatásokat terveznek. A Külügyminisztérium kiemelte, hogy Latin-Amerikában Brazíliában él a legnagyobb magyar diaszpóra.
Délkelet-Ázsiában Magyarország az ASEAN-nal kialakítandó együttműködés következő lépésein dolgozik. Az Egyesült Arab Emírségekkel, Angolával és más partnerekkel pedig új gazdasági lehetőségeket keresnek, miközben a már jelen lévő magyar vállalatok további kapcsolatépítésére is építenek.
Afrika esetében a gazdasági kapcsolatok mellett biztonsági szempontok is megjelennek. A Külügyminisztérium szerint az észak-afrikai országok tapasztalatai segítséget jelenthetnek az illegális migráció és az embercsempészet útvonalainak jobb megértésében és kezelésében.
Az Egyesült Államokkal szintén intenzív az egyeztetés. A transzatlanti együttműködés mellett az energiadiverzifikáció és a magyar energiabiztonság is napirenden van. A tárca szerint Magyarországnak időre és új technikai lehetőségekre van szüksége ahhoz, hogy tovább szélesítse energiaforrásait és útvonalait.
A Külügyminisztérium szerint az orosz fosszilis energiahordozók használóira kivetett amerikai szankciók alóli magyar mentesség egy évre szól, amelynek meghosszabbításáról az amerikai félnek kell döntenie. A magyar diplomácia jelenleg ennek érdekében is tárgyal.
Orbán Anita az oktatási és tudományos kapcsolatok fontosságát is kiemelte. A kétoldalú kapcsolatok egyik kevésbé látható, de hosszú távon fontos hálózatát azok a korábbi diákok alkotják, akik Magyarországon vagy külföldön szereztek diplomát. A Külügyminisztérium szerint ezeket a közösségeket a jövőben jobban fel kívánják térképezni, és a Magyarországhoz kötődő szakemberek hálózatára a gazdasági, tudományos és diplomáciai együttműködésekben is építenének.
Az ENSZ-hét során a magyar delegáció több mint 25 kétoldalú találkozót bonyolított le. Az MTI korábbi beszámolója szerint már az első két napon 11, EU-n kívüli partnerekkel folytatott kétoldalú egyeztetésre került sor. A New York-i program ezzel még nem ért véget. A tervek szerint további kétoldalú tárgyalásokra, az ENSZ főtitkárával folytatott egyeztetésre, valamint a magyar diaszpóra tagjaival való találkozóra is sor kerül.
Címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA