„Rövid időn belül megvalósulhat” – Már a gyermekáldás is szóba került a Házasság első látásra párosánál
Blikk
2026-09-25 13:58
Páli Judit és Lőrincz Ján, a „Házasság első látásra” című műsor egyetlen nem házaspárja, egy különleges spirituális programon vett részt, amely során érdekes dolgokat tudtak meg a közös jövőjükről és a családalapítás lehetőségéről. A csütörtöki epizódban a pár hangterápián járt, ahol a hangtálak segítségével elfojtásokról és blokkokról tanultak, miközben mélyebb betekintést nyertek egymás múltjába és a jelenlegi lelki állapotába. A terápia során nemcsak Ján múltjáról derültek ki részletek, hanem Juci családalapítási vágyai is a középpontba kerültek.
Gyüre Bernadett
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
A foglalkozást vezető Vass Szilvia terapeuta a hangtálakat a pár különböző testrészeire helyezte, köztük Juci hasára is, amely különleges jelentőséggel bírt .
„Szeretnél még gyermeket, ez szóba jött?” – kérdezte a terapeuta, aki nem titkolta, hogy a műsorban való részvételének egyik fő célja éppen az volt, hogy férjet találjon a családalapításhoz. Bár Ján, aki már három gyermek édesapja, eleinte nem mutatott nagy lelkesedést a kérdés iránt, később meggondolta magát, és mindketten határozott igennel válaszoltak. A terapeuta pozitív visszajelzései csak tovább erősítették Juci reményeit .
„Nagyon tiszta itt ez a rész, maga a hangtál nagyon jól szól, semmi elfojtást vagy blokkot nem érzek. Megvan rá az esélyed és a lehetőséged. Illetve ha nagyon jó energiában vagytok, azt is tudom mondani, hogy nagyon rövid időn belül, rajtatok áll” – mondta Szilvia, aki szerint a párnak minden esélye megvan arra, hogy közös gyermekük szülessen .
Juci szinte sugárzott az örömtől a hallottak után, de egyúttal a realitás talaján maradt.
„Nem nagyon van időnk 5-10 éveket várni, mert arra már vénlány leszek. Persze tök jó volt ezt hallani Szilvitől, hogy akár ez rövid időn belül is megvalósulhat, de ez megint olyan dolog, hogy ehhez ketten kellünk, és nem lehet siettetni, nem is akarom siettetni” – mondta.
Házasság első látásra