Németh Szilárd újabb esküvőjének titka - Ildikó kívánsága volt és nászútra is mentek
Blikk
2026-09-25 15:15
Különleges módon ünnepelte harmincadik házassági évfordulóját Németh Szilárd és felesége. A Fidesz egykori alelnöke, korábbi „rezsibiztos” és párja, Ildikó három évtizeddel ezelőtt kötötték össze az életüket, most pedig Isten színe előtt is megerősítették egymásnak tett fogadalmukat.
Csatári Henriett
Főmunkatárs
Ezeket látta már?
Lapunk úgy tudja, az egykori politikus feleségének kívánsága volt, hogy a jeles évfordulón újra hűséget fogadjanak egymásnak a karcagi református templomban , ráadásul nászútra is elutaztak, méghozzá ugyanoda, ahová annak idején, Pécsre.
Ahogy a Blikk is megírta, a volt politikus a közösségi oldalán megható sorokkal számolt be a különleges alkalomról.
– Esküvel megerősítve a mögöttünk hagyott harminc év. "De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.” – írta a közösségi oldalára feltöltött esküvői fotókhoz a politikus.
Németh Szilárd 30 éve nősült meg
A romantikus évfordulóhoz pedig egy nosztalgikus utazás is társult. A Blikk úgy tudja, Németh Szilárd és a matematika-ének-zene szakos tanár, mérlegképes könyvelő és közgazdász Ildikó ugyanoda utaztak, ahová három évtizeddel ezelőtt a nászútjukon, Pécsre, ugyanis a vidéki város különleges jelentőséggel bír számukra. Így a harmincadik évfordulójukon egy kicsit újra átélhették a kapcsolatuk kezdetének emlékeit is.
A volt politikus és felesége, Ildikó Isten színe előtt újították meg fogadalmukat
Az egykori Fidesz-alelnök élete az áprilisi választások óta új fejezethez érkezett. Hosszú parlamenti pályafutása véget ért, május végén pedig a Magyar Birkózó Szövetség elnöki posztjáról is lemondott. Bár időnként továbbra is megszólal közéleti ügyekben, közösségi oldalán az utóbbi időben inkább a birkózás, a csepeli sportélet és a gasztronómia kap főszerepet.
Három évtizeddel ezelőtt is Pécsett volt a nászút
Jelenleg az általa alapított Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítványnál tevékenykedik. A magánéletében pedig úgy tűnik, most a család és a három évtizede tartó házasság ünneplése került a középpontba.
A Blikk kereste Németh Szilárdot is a különleges évforduló kapcsán, ám az egykori politikus nem kívánt nyilatkozni.
Németh Szilárd