Kínos ügy a teniszezőknél az elnökválasztás előtt: „A plagizáló nem tett különösebben nagy erőfeszítéseket sem"
Blikk
2026-09-25 15:35
Szombaton tartják a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) rendkívüli tisztújító közgyűlését, amelyen eldől, ki lesz a májusban lemondott Lázár János elnök utódja a szervezet élén. A szavazásra jogosult tagok egy visszalépés után három elnökjelölt közül választhatnak majd. Azonban van, aki szerint meg se szabadna rendezni a tisztújító közgyűlést, ameddig ki nem vizsgálják a pályázatok körüli furcsaságokat, plágiumgyanú borzolta ugyanis a kedélyeket teniszes berkekben.
Lasányi Csaba
Sportújságíró
Ezeket látta már?
Dr. Kosztoványi Roland elnökjelölt pályázata volt az, amelyből többek szerint „inspirálódhatott" az egyik riválisa. Ennek a gyanúnak először a Kosztoványi szakmai programját kidolgozó Pelva Gábor adott hangot, s a szövetség eljárását is problémásnak találta. (Az aspiránsoknak először augusztus 5-ig kellett leadni az anyagukat írásban, majd 6-án hozta nyilvánosságra az MTSZ a jelölteket. Őket megkérték, hogy 11-ig elektronikusan is küldjék el pályázatukat, amelyeket végül 14-én tette közzé a szövetség.)
„Az viszont, hogy a szövetség a jelöltek nyilvánosságra hozatalát követően csak jelentős csúszással tette közzé a beérkezett programokat, komoly eljárási kérdéseket vet fel. Ezeket a kételyeket tovább erősítik a nyilvánvaló – helyenként szó szerinti – egyezések, amelyek a korábban benyújtott és általunk folyamatosan kommunikált programunk, valamint a később megjelent jelölti anyag között megfigyelhetők" – írta a Facebook-oldalán Pelva.
A szövetség hamar reagált Pelva állításaira, és határozottan visszautasította azokat. „Különösen súlyosnak és elfogadhatatlannak tartjuk azt a bizonyítékokkal alá nem támasztott sugalmazást, hogy valamely jelölt más jelölt korábban benyújtott programjához hozzáférhetett, vagy annak tartalmát felhasználhatta. Ilyen nem történt" – állt a közleményben.
A hasonlóság a két pályázat között azonban nem csak Pelvának tűnt fel. Egy volt versenyző, Fucskó József a mesterséges intelligencia (Gemini Notebook) segítségével is összehasonlította a két anyagot, a szoftver pedig arra jutott, hogy 99,9 százalék a valószínűsége, hogy plágium történt, s kb 85-90 százalékos valószínűséggel kijelenthető, hogy Kosztoványi munkáját plagizálták, és nem fordítva. (Fucskó neveket nem említett a posztjában, de mások egyértelműen névvel azonosították az említett "Dr A"-t és "Dr. B"-t.)
– Szó szerinti egyezések is vannak, tehát például ami Kosztoványinál le van írva két tőmondatban, az a másikban egy mondatban van leírva kötőszóval. De akadnak szerkezeti, strukturális hasonlóságok is, például a stratégia mindkettőben tíz pontból áll, amelyek nagyjából ugyanazok, és mindkettőben van egy ötpontos cselekvési terv. Ha az ember mindkettőt elolvassa, olyan érzése van, hogy a plagizáló nem tett különösebben nagy erőfeszítéseket sem, hogy megváltoztassa az eredetit – mondta lapunknak Fucskó József.
Ő egyébként a saját Facebook-posztjának szövegét az MTSZ közleménye alá is odakommentelte, de ezt a hozzászólást később egy időre törölték, és le is tiltották Fucskót.
– Miután a plágium alapos gyanúja felmerült, az lenne a korrekt eljárás, ha az MTSZ felkérne egy független szakértőt az ügy kivizsgálására. Amíg ez nem történik meg, szerintem nem lenne szabad megtartani a tisztújítást – tette hozzá Fucskó.
Kosztoványi is szorgalmazta az ügy kivizsgálását, hiába.
„Én már a pályázati anyagok nyilvánosságra hozatala után azonnal megkerestem az MTSZ főtitkárát írásban és kértem az ügy mielőbbi és teljes körű kivizsgálását, azonban sajnos csak az MTSZ hivatalos közleményét kaptam válaszként, részletes és független kivizsgálásról nincsen tudomásom" – írta az elnökjelölt. Hozzátette, szerinte az egész ügy számos komoly aggályt vet fel, s az MTSZ irányába már rendkívüli módon megingott bizalom így csak még jobban erodálódik.
Kérdéseinkkel mi is megkerestük a szövetséget, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válaszokat azokra. Kerestük az elnökjelöltet is, akire a plágium gyanúja vetült, de sajnos nem tudtuk elérni.
tenisz