← Vissza

news.bsdnet.hu

Albon motorja és a váltója is megsérült a mormota-incidensben

F1világ 2026-05-23 14:30
A hajtásláncot, a sebességváltót és a futóművet is érintette az a rendkívül szerencsétlen ütközés, amiben Alex Albonnak Montrealban pénteken szerepe volt. A Williams pilótája a mezőny többi tagjához hasonlóan a délutáni sprintkvalifikációra készült, amikor a hetes kanyarban elé szaladt egy, a helyszínen tanyázó mormota. Albon azonnal elveszítette uralmát az autója felett, és a falba csapódott. James Vowles csapatvezető szerint a kár elsőre nem tűnt drámainak, de hamar kiderült, hogy tévedtek. „Alex kapcsán nagyon csalódott vagyok, mert remekül ment, megvolt a tempója ezen a hétvégén, és nagyon szerencsétlen balesetet szenvedett el. Eleinte nem is tűnt olyan súlyosnak, de amikor visszakaptuk az autót, kiderült, hogy vannak problémák – főként a hajtáslánccal, a sebességváltóval és a futóművel. És ha egyszer ennyi baj adódik, akkor véged van”– utalt arra, hogy Albon a nap hátralévő részében már nem tudott pályára hajtani.HIRDETÉSHIRDETÉS Vowles szerint a Williams javuló formája, valamint Albon erős alaptempója a tegnapi csalódás ellenére is optimizmussal tölti el a csapatot a hétvége hátralévő részére nézve –  még úgy is, hogy Albon számára a szombati sprintfutam csak egy tesztként fogható fel. Eközben a másik Williamsszel Carlos Sainz a 10. helyről indul, ami legalább némi esélyt ad a Williamsnek a pontszerzésreHIRDETÉS „Az frusztrálja, hogy a hétvégén Carlos tempóját tudta tartani” – folytatta Vowles Albon kapcsán.„Az autó jól teljesített, és ugyanolyan esélye lett volna ma bejutni az SQ3-ba, de ezt veszítette el, hogy ő hibázott volna.”Mekies: A Red Bull támogatja a 2027-es motorszabályok módosítását A Williams Miami után Montrealban is fejlesztéseket vitt pályára. Egyik legnagyobb fejlődést a súlycsökkentés terén érték el, aminek hála közelebb kerültek a riválisaikhoz a középmezőnyben. „Ez eddig a legkönnyebb autó, amivel idén versenyeztünk, eléggé nagy különbséggel. Ehhez jelentős aerodinamikai csomag párosult, a padló, a karosszéria és az első szárny is megváltozott. Japán és Miami között körülbelül 32 különböző munkatervünk volt, ezek közül csak egy volt az aerodinamikai csomag, a többi mind arról szólt, hogyan javíthatjuk az autó teljesítményét. Itt többet dolgoztunk a kipufogógáz-áramláson, ennek eredményeként más pozícióba helyeztük a kipufogót, de a hátsó felfüggesztésen is elég sokat javítottunk. Előbbi sokkal jobb egyensúlyt biztosít a kanyarokban, utóbbi pedig lehetővé teszi, hogy egészen más módon vezessük az autót”– részletezte a szakember.
Eredeti cikk megtekintése →