← Vissza

● news.bsdnet.hu

Vagyonadó 2026: kiszivárgott Kármán András listája, milyen magántulajdon után fizethetnek a magyarok az államnak – meglepő tételek derültek ki, de vannak kivételek

VG 2026-09-25 15:47
A vagyonadó 2026. talán legnagyobb súlyú átalakítása az adópolitikának. A Tisza már a választási kampányban is központi témává tette, és hamar kiderült, hogy ez a szándék nem holt hamvába a győzelemmel. A Kármán András vezette Pénzügyminisztérium érezhetően a véghajrában tart a vonatkozó jogszabálytervezet megalkotása kapcsán, és rendszeresen kommunikál az elképzeléseiről. Már csak azért is, mert javában készül a 2027-es költségvetés, amelyet október végéig akarnak bemutatni. Ebbe már minden bizonnyal betervezik a vagyonadó bevételeit is. Legutóbb, pár napja Kövesdy Attila adópolitikáért felelős államtitkár beszélt arról, hogy néhány héten belül megkezdődhet a társadalmi egyeztetés. Elárulta, hogy a kormány egymilliárd forint értékhatár felett 1 százalékos vagyonadót vezetne be, ami nem egyszeri adó lesz, és a lehető legszélesebb körű vagyonelemekre terjed majd ki: így céges részesedésekre, ingatlanokra és ingóságokra, valamint hazai és külföldi vagyonelemekre is. Megjegyezte, hogy az ingatlanok és a vállalkozások értékének meghatározása összetett feladat, ezért a jogszabály részletes értékelési szabályokat tartalmaz majd. A széles adóalap kialakítását azzal indokolta, hogy ha egyes eszközosztályokat kivonnának az adó hatálya alól, akkor a vagyon ezekbe áramolna. Az államtitkár ugyanakkor további részleteket nem közölt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének már lefektetve a részletszabályok. Sőt. A Világgazdaság számos információhoz jutott hozzá a készülő vagyonadóról, így például azt is pontosan lehet látni, milyen magántulajdonok szerepelnek a listán, amelyek után az érintettek vagyonadót fizethetnek az államkasszába. De szivárognak értesülések arról is, mekkora bevétellel számol végül a kormányzat, vagy hogy milyen konfliktusok merülhetnek fel a vagyonadó bevezetése után. Ezeket a témákat lapunk a következő időszakban cikksorozatban dolgozza fel. Ennek első elemét olvashatják most, ami azt tárja fel, mi tartozhat bele a vagyonadó adó alapjába. A Tisza elképzelése szerint az igazságosabb közteherviselés megvalósítása érdekében új, éves vagyonadó bevezetésére van szükség. Ezzel akarja a jövedelem és a fogyasztás mellett a kiemelkedő vagyoni helyzetben élőket külön is bevonni a közteherviselésbe. A lapunk által megismert elképzelések szerint az adó a magánszemélyek és a vagyonkezelési konstrukciók egymilliárd forintot meghaladó nettó vagyonát terheli évente, az értékhatár feletti részre vetített 1 százalékos mértékkel. Az első fontos kérdés, hogy kik a vagyonadó alanyai, kiknek kell vagyonadót fizetniük? Előbbi a magyar és kettős állampolgárokra, a tartósan külföldön élő magyar állampolgárokra, valamint a külföldi munkáltató által Magyarországra kiküldött személyekre is vonatkozik. A belföldi magánszemély adókötelezettsége a teljes belföldi és külföldi vagyonára kiterjed. A külföldi magánszemély adókötelezettsége viszont korlátozott, a Magyarország területén fekvő ingatlanára terjed ki. A vagyonkezelési konstrukciók adóztatása más tészta. Önálló vagyonkezelési adóalanynak minősül a bizalmi vagyonkezelési jogviszony alapján kezelt vagyon, a magánalapítvány, valamint az ezekkel azonos vagy hasonló rendeltetésű külföldi szervezet, jogviszony vagy elkülönített vagyontömeg. Ennek a vagyonnak az adóztatása elkülönül. A Világgazdaság tudomással bír arról, hogyan határozhatják meg, milyen tételek után kell befizetni a vagyonadót. E szerint az adó tárgya – most belföldi magánszemélyről beszélünk – főszabály szerint az adóalany valamennyi vagyoneleme. Az adóköteles vagyon körébe tartoznak különösen (Külföldi magánszemély esetében az adó tárgya, ahogyan azt említettük, a magánszemély belföldi vagyona, ami a Magyarország területén fekvő ingatlanokat jelenti.) Az adó alapja ezeknek a vagyonelemeknek a tárgyév utolsó napjára megállapított értékének együttes összege, de a törvényben meghatározott, ténylegesen fennálló és megfelelően igazolt tartozásokkal csökkentve. Az így kapott eredmény egymilliárd forintot meghaladó része után kell vagyonadót fizetni. Levonható, leírható az adóalapból a jogszabályon, jogerős bírósági vagy végleges hatósági határozaton alapuló tartozás, továbbá az adóköteles vagyonelem megszerzéséhez, létesítéséhez vagy értéknöveléséhez közvetlenül kapcsolódó pénzügyi intézményi hitel- vagy kölcsöntartozás. Úgy tudjuk, hogy ha csak szűken is, de meghatároznak majd kivételeket is. Így például nem kell figyelembe venni Ez utóbbi első látásra kiváltképp meglepő értékhatár lehet, hiszen egy 10 millió forint fölötti értékű személyautó nem feltétlenül jelent luxusjárművet. Egy újabb családi autó ára is ezen az árszinten alakul. A fizetendő adóból levonható lenne továbbá az adóköteles ingatlan után megfizetett helyi adó, az adóköteles gépjármű után megfizetett gépjárműadó, valamint az ezekkel azonos vagy hasonló jellegű külföldi adó. A nemzetközi szerződés alapján a másik államban adóztatható vagy megadóztatható vagyonelemet Magyarország mentesíti az adózás alól, vagyis az ilyen vagyonelemre jutó adót nem kell megfizetni. A tervek szerint az adóalany az adót önadózással, főszabály szerint a tárgyév utolsó napján fennálló vagyoni állapot alapján állapítja meg. A bevallást a tárgyévet követő év augusztus 31-ig kell benyújtani, és a fizetendő adót ugyanezen időpontig kell megfizetni. Tehát ez azt jelenti, hogy amennyiben a Tisza-kormány el tudja fogadtatni még az idén a vagyonadóról szóló törvényt – erre minden esély megvan –, akkor 2027-ben az érintett állampolgároknak már be kell fizetnük a vagyonadót. Hogy pontosan, mekkora bevételt remél ettől a Pénzügyminisztérium, illetve hogy kiknek kellene és milyen téelek után vagyonadót fizetnie, arról cikkünk megjelenése előtt írásban érdeklődtünk a minisztériumnál. Amint érkezik válasz, arról beszámolunk.
Eredeti cikk megtekintése →