Tóth Gabi karakterét is megformálná dr. Mátyás a Sztárban Sztár következő adásaiban
Blikk
2026-09-25 15:51
Dr. Mátyás lenyűgöző sikerrel tért vissza a színpadra a Sztárban Sztár első élő adásában, ahol Shakirát formálta meg. Az énekes produkciója nemcsak a zsűrit, hanem a közönséget is elvarázsolta, így az este győzteseként automatikusan továbbjutott a következő fordulóba. A 13 év kihagyás után színpadra lépő Dr. Mátyás számára ez a diadal különösen fontos mérföldkő volt, bár saját bevallása szerint még mindig lát javítanivalót az előadásán.
Gyüre Bernadett
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
A zsűri maximális, 40 ponttal jutalmazta a produkciót, amelyben az éneklés mellett intenzív tánckoreográfiát is bemutatott. Dr. Mátyás azonban önkritikusan nyilatkozott a Borsnak a teljesítményéről:
„Hihetetlen, tényleg hihetetlen. Vissza kell néznem a produkciót, mert úgy éreztem, nem sikerült tökéletesen. Itt-ott a hangok sem voltak teljesen pontosak, de hát ez egy nagyon nehéz produkció volt, főleg azért, mert egyszerre kellett táncolnom és énekelnem.”
Hozzátette, hogy a hosszú kihagyás miatt különösen nagy kihívás volt számára a színpadra lépés:
„13 éve nem álltam színpadon, ezért én is érzem és látom a hibákat. Remélem, hogy a második adásban még többet tudok majd bizonyítani.”
A produkció mögött komoly felkészülés állt, amely során az énekes számos táncpróbán vett részt, hogy a lehető legjobb formáját hozza .
„Konkrétan nem aludtam, rengeteg táncpróba volt, hogy ez így működjön” – mesélte a műsor után.
A női karakter megformálása különösen nagy kihívást jelentett számára, amit őszintén el is ismert:
„Nagyon nehéz fiúként nőt alakítani, de megpróbáltam a lehető legjobban megoldani. Egészen szürreális érzés ebben a ruhában lenni, majd belenézni a tükörbe. Nem mondanám, hogy ez a világ legjobb érzése, de ez volt a feladat, és meg kellett oldanom.”
Dr. Mátyás a jövőbeli terveiről is beszélt, és elárulta, hogy ha választhatna, kit szeretne legközelebb megformálni a műsorban. Bár tisztában van azzal, hogy férfiként női előadót alakítani rendkívül nehéz, mégis szívesen vállalna újabb hasonló kihívást.
„Tóth Gabit egyszer nagyon szeretném megtestesíteni. Iszonyatosan melós feladat lenne, de miért ne? Shakira is nagy kihívás volt, úgyhogy szerintem Gabit is meg tudnám oldani” – mondta határozottan.
Tóth Gabi