← Vissza

● news.bsdnet.hu

Bocsánatot kért Lannert Judit oktatási miniszter

Blikk 2026-09-25 15:50
Lannert Judit közösségi oldalán reagált arra, hogy az elmúlt időszakban ismét előkerült egy tavalyi, a magyar válogatottal kapcsolatos kijelentése. Az immár oktatási és gyermekügyi miniszterként dolgozó Lannert szerint korábbi megszólalását kiragadták a szövegkörnyezetéből, ugyanakkor elismerte, hogy az általa használt focis hasonlat nem volt szerencsés, ezért bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott vele. Nagy Levente Newsroom újságíró Ezeket látta már? Lannert Judit tavaly ősszel, még oktatáskutatóként vett részt a CEU „ Mit hoz az AI az oktatásban? ” című kerekasztal-beszélgetésén. A beszélgetés során arról beszélt, hogy szerinte sokat elmond a mai Magyarországról, hogy férfiak elsírják magukat amiatt, hogy a magyar válogatott nem jut ki a világbajnokságra. A kijelentését később fideszes politikusok újra elővették, Orbán Viktor pedig a múlt héten a közösségi oldalán azt írta : „ Tisztelt miniszter asszony! Nem érteni kell, hanem érezni. Hajrá, magyarok! ” Lannert most azt írta, hogy az ellenzék politikusai is egy korábbi megszólalásából emelnek ki részleteket, amelyeket szerinte félremagyaráznak: „ Az ellenzék nagy energiákkal bányássza ki régi megszólalásaimból azokat a részleteket, amelyeket kedvükre félremagyarázhatnak és kiforgathatnak. Az egyik legutóbbi ilyen, amikor még oktatáskutatóként a mesterséges intelligencia veszélyeiről beszéltem ”. A miniszter szerint eredeti mondandójának lényege az volt, hogy ha az iskolákban kizárólag az eredményt és azt értékelik, hogy a diák mennyi információt képes visszaadni, akkor a mesterséges intelligencia könnyen kiválthatja a tanulás és a gondolkodás egy részét. Példaként azt hozta, hogy a tanár mesterséges intelligenciával készíthet tesztet, amelyet a diák ugyanazzal az eszközzel tölt ki. Lannert szerint ezért nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a tanulás folyamatára és az alkotás örömére, mint pusztán az eredményre. Mint írta, ezt a szakmai álláspontját továbbra is fenntartja. A focis hasonlatról azonban már másképp vélekedik: „ A zárt körben elhangzott beszélgetésben az általam használt focis hasonlat azonban valóban nem volt szerencsés, hiszen a győzni akarás a fociban és az iskolában nem ugyanaz. Megértem, hogy van, aki számára ez a rövid kiragadott részlet, pláne a lejárató kampányok tálalásában sértő lehetett .” A miniszter ezt követően bocsánatot is kért: „ Megkövetem ezért minden olyan honfitársamat, akit ez a régi mondatom megbántott .” Lannert ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem áll távol tőle a futball, és többek között azért sem, mert férje nagy focidrukker. Mint írta, az oktatásról szóló gondolatai megfogalmazásakor gyakran használ focis párhuzamokat. A miniszter szerint a sportban és az oktatásban egyaránt problémát jelenthet a korai szelekció, mert az szerinte kiszűrheti a későn érő gyerekeket és tehetségeket. Azt is írta, hogy egy sikeres csapat mögött jó edző áll, aki az adatok és a pályán történtek elemzésére támaszkodik, ahogy szerinte a jó pedagógusnak is az osztálytermi folyamatokat kell elemeznie. Lannert arra kérte azokat , akiket valóban érdekel, mit mondott a beszélgetésben, hogy a teljes anyagot nézzék meg, és ne egyetlen kiragadott részlet alapján alkossanak véleményt. A miniszter a bocsánatkérés mellett azt is kifogásolta, hogy szerinte egy évekkel korábbi, rosszul megválasztott hasonlat miatt „nemzetáruló bélyeget” sütnek rá: „ Már csak azért is, mert egyáltalán nem idegen a foci tőlem, többek közt azért sem, mert a férjem nagy focidrukker. Szeretem használni a focis hasonlatokat az oktatás terén .” Lannert szerint a vita elvonja a figyelmet az oktatás és a gyermekvédelem szerinte fontosabb kérdéseiről. Mint írta, számára továbbra is a gyermekek jövője és az oktatás ügye a legfontosabb: „ Én az oktatás és a gyermekek ügyére szerződtem, ez érdekel: a gyerekek jövője. Ahogy már írtam itt, támadhatnak, amennyit csak akarnak, értük elbírom. Csak azt sajnálom ilyenkor, hogy addig sem a lényeggel foglalkozunk .” Lannert Judit
Eredeti cikk megtekintése →