← Vissza

● news.bsdnet.hu

Fordulat - üzent a férfi, aki miatt eltört az MTK kapusának lába - csövesnek nézték a sportolót

Blikk 2026-09-25 16:17
Visszatérése után remek teljesítményt nyújt az MTK kapujában Demjén Patrik, mégsem emiatt kerül a címlapokra. Neki is nagy szerepe van abban, hogy a kék-fehér csapat nyolc forduló elteltével a hetedik helyen áll a labdarúgó-NB I-ben. A 28 éves játékosra viszont hosszabb ideig nem számíthat Pinezits Máté vezetőedző, egy olyan súlyos sérülés miatt, amit nem is sportolás közben szenvedett el. Lábtörés és rendőrségi ügy lett belőle, az ügynek ő az elszenvedője. Pék Attila Sport újságíró Ezeket látta már? Demjén a nyáron tért vissza az MTK-hoz a Debrecentől, s rögtön alapembere lett a fővárosi csapatnak. A szezon során valamennyi bajnoki mérkőzésen ő védett, és több bravúrt is bemutatott. A válogatott szünet adta rövid pihenési lehetőség viszont rémálomba fordult számára, a kapus ugyanis súlyos sérülést szenvedett. Lábközépcsonttörést szenvedett, ami miatt hosszabb ideig, az első becslések szerint másfél-két hónapig nem lesz bevethető. Az MTK megkeresésünkre pénteken megerősítette, hogy a játékos egy „labdarúgástól független” incidensben, sértettként komolyabb sérülést szenvedett. A klub kiemelte, hogy a folyamatban lévő nyomozásra tekintettel, az eset körülményeiről jelenleg nem áll módjukban további tájékoztatást adni. Demjén Patrik kiesése érzékeny veszteség az MTK-nak / Fotó: Zsolnai Péter Az első beszámolók arról szóltak, hogy a korábbi válogatott kerettag kapust két ismeretlen elkövető a liftben akarta kirabolni, de sikerült kimenekülnie, a lépcsőn viszont megbotlott és eltörte a lábát. Ugyanakkor ezt később a közösségi médiában cáfolták: egy bejegyzés szerint a lakóházba – ahol Demjén is él – egy ideje ismeretlen személyek járnak be, akik a kukákban turkálnak, olykor pedig a lépcsőházban alszanak. Az incidens előtt az egyik lakó azt hitte, ismét illetéktelenek hatoltak be az épületbe, az első emeletre ment, ahol nem talált senkit. Ekkor azonban megjelent a labdarúgó, akit nem ismert fel, megkérdezte tőle, hogy hol lakik. Demjén megijedt és menekülni kezdett, majd leesett a lépcsőn. Más forrásokból úgy értesültünk, hogy az illető nem egyedül, hanem egy ismerősével, meglehetősen agresszív módon lépett fel, ezért gondolta úgy a futballista, hogy jobb, ha nem keveredik csetepatéba, és elfut. Aminek a lábtörés lett a vége. Végül az egyik közösségi oldalon maga a lakó számolt be a történtekről. „A sajnálatos baleset miattam történt! (...) Egyeztettem egy itt lakóval, hogy van bent a házban egy illetéktelen a házban. Sokan tudjátok az ismert problémákat, hogy vannak személyek, akik ajtók nyitogatását próbálják, szeméttárolóba szemetet dobálnak szét... Benéztem a tárolóba,sehol senki, amikor jött egy akkor számomra ismeretlen személy. Feltettem neki a kérdést, hogy itt laksz? Azt mondta igen” – erre a lakó kérte, hogy mutassa meg, hol. Leírása szerint erre a gyanús alak elfutott, és futás közben tört el a bokája. „Nem bántottam, nem is akartam bántani! Sosem bántanék senkit, eddig se tettem!” – tette hozzá. Később aztán kiderült, hogy a rendőrség is intézkedett a helyszínen. „Voltam bent, és miután a jegyzőkönyv elkészült, másnap azonnal elmentem Patrikhoz. (...) Nem ismertem fel Patrikot félhomály volt, és csak azután esett le, hogy ki. (...) Elmondtam neki, hogy mennyire őszintén sajnálom az esetet, nem akartam bántani, csak kikísérni. (...) Amikor megláttam Patrikot mankóval, nehezen tudtam összeszedni magam, hogy ne bőgjem el magam” – árulta el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság lapunk megkeresésére közölte: „2026. szeptember 22-én a Szabolcs utcába kértek rendőri intézkedést, ahonnan a rendőrök előállítottak egy férfit; garázdaság gyanúja miatt indult eljárás.” Az viszont nem lenne példa nélküli, hogy egy magyar sportolót kirabolnak. 2024 szeptemberében Koloszár Valentin magyar bajnok ökölvívót Budapesten, a népligeti buszpályaudvarnál egy babakocsis férfi arra kérte, hogy váltson fel neki pénzt, ám cserébe hamis bankjegyet adott át, majd elfutott. A bokszoló utolérte a csalót, de ekkor megjelent egy nő, aki késsel hadonászni és fenyegetőzni kezdett, miközben a közelben lévő biztonsági őr sem sietett a segítségére. – Elkezdtem gondolkodni, hogy mi legyen. Üssem le és kapjak börtönt, mert van két év felfüggesztettem vagy leütöm és mögöttem még van egy csávó, akinél még bármi lehet – mondta Koloszár. A rendőrség végül elfogta a rablópárost, a bíróság pedig a késsel támadó nőt öt év börtönbüntetésre ítélte. NB I
Eredeti cikk megtekintése →