● news.bsdnet.hu

Egy házilag kamerává alakított vetítőgép, Budapest legismertebb színészei, egy tetőteraszon berendezett filmstúdió, majd egy tűzvész, amely kis híján az egész produkciót elpusztította. A magyar filmgyártás 125 évvel ezelőtt úgy indult el, hogy abból ma simán lehetne forgatókönyvet írni. Ha nagyon szigorúan nézzük, nem cikkünk tárgya az első Magyarországon rögzített mozgókép, hiszen a Lumière fivérek emberei már 1896-ban forgattak Budapest utcáin, ezek azonban külföldi filmesek dokumentarista felvételei voltak. A magyar filmtörténet első tudatosan rendezett, magyar alkotók és színészek közreműködésével készült, játékfilmes elemeket is tartalmazó alkotásának az 1901-es A táncz című alkotást tekintjük. Azért a Lumière által rögzített felvételek is megérnek egy misét: Ha azt gondolnád, hogy A táncz elkészítése afféle poros kultúrtörténeti lábjegyzet, kapaszkodj meg, mert a sztoriban lesz tűzvész, közadakozás és egy gyakorlatilag a nulláról megismételt forgatás is. A sztorit azzal érdemes kezdeni, hogy... A történet az Uránia Magyar Tudományos Színházban kezdődött, ahol a múlt század elején tudományos és ismeretterjesztő előadásokat tartottak, amelyeket előbb vetített állóképekkel, később külföldről beszerzett mozgóképekkel próbáltak látványosabbá tenni. Pekár Gyula író 1901-ben arra készült, hogy előadást tartson a tánc történetéről az ókortól egészen a modern korig, és úgy gondolta, ezúttal nem éri be néhány importált filmbejátszással, hanem Magyarországon, magyar szereplőkkel akarta leforgatni az illusztrációkat. Ehhez az Uránia fényképészét és technikusát, Zsitkovszky Bélát kérte fel, akinek első körben egy apró technikai problémával kellett szembenéznie: nem volt filmkamerája. Bár ez fontos dolognak tűnik, ha az ember filmkészítésre adja a fejét, Zsitkovszkyt ez nemigen zavarta. Fogta az egyik vetítőgépet, átalakította felvevőgéppé, és már kész is volt a magyar filmgyártás egyik legfontosabb technikai eszköze. A forgatások jelentős része az Uránia tetőteraszán zajlott, további jeleneteket pedig a Műjégpályán vettek fel. A produkciót az alkotók egyáltalán nem vették félvállról. Olyan korabeli sztárok szerepeltek a felvételeken, mint Blaha Lujza, Márkus Emília, Fedák Sári, Hegedűs Gyula és Varsányi Irén. Mellettük az Operaház balett-táncosai is kamera elé álltak, a táncokat pedig Cesare Smeraldi, az Operaház balettmestere tanította be. Összesen 24 rövid, jellemzően egy-két perces úgynevezett kinematogram készült, melyeken többek között görög táncot, Salome táncát, tarantellát, menüettet, mazurkát, palotást, verbunkost és természetesen magyar csárdást lehetetett látni. Mai szemmel ez inkább tűnne egy mozgóképes prezentáció és egy rövidfilmes antológia keverékének, mintsem hagyományos játékfilmnek, de 1901-ben mindez olyan technikai újdonság volt, amihez Magyarországon gyakorlatilag még a szabálykönyvet is menet közben írták meg. A magyar film tehát ezzel vett rajtot, de A táncz története majdnem véget is ért, mielőtt még rendesen elkezdődhetett volna. A bemutató előtt alig egy hónappal a filmeket az Uránia laboratóriumában dolgozták fel, a technológia azonban finoman szólva sem volt veszélytelen, hiszen a korabeli filmanyag rendkívül gyúlékony volt. Végül ez okozta a leforgatott nyersanyag vesztét, amikor a munkálatok során hirtelen felrobbant egy villanykörte a helyiségben, és tűz ütött ki. A lángok elpusztították az addig elkészült mozgóképes anyagot, vagyis Magyarország első saját gyártású filmprodukciója gyakorlatilag teljes egészében megsemmisült, mielőtt a közönség egyáltalán láthatta volna. Ma ezen a ponton valószínűleg jönne a biztosító, a stúdió bejelentené a premier elhalasztását, a producerek pedig néhány hétig nagyon csúnyákat mondanának egymásra. 1901-ben ennél valamivel romantikusabban oldották meg a problémát: az Uránia vezetősége a közönség segítségét kérte, hogy ne vesszen oda az első magyar film ügye. Közadakozás indult, a szereplők és az alkotók ismét munkába álltak, Zsitkovszky pedig újra leforgatta az elveszett jeleneteket, vagyis gyakorlatilag az egész filmet. A munka annyira gyorsan ment, hogy még az eredetileg tervezett premiert sem kellett elhalasztani. A nagyjából kétórás műsorban Pekár Gyula személyesen vezette fel az előadását, közben levetítették a mozgóképeket, az Uránia zenekara pedig élőben szolgáltatta a zenei kíséretet. A produkció hatalmas siker lett, az Urániában 136 alkalommal adták elő, később pedig a magyar vidékre és külföldre is eljutott. Ennél szebb happy endet nehéz lenne írni, csakhogy a történetnek sajnos akadt még egy kevésbé örömteli utolsó felvonása. Bár A táncz egyszer már szó szerint feltámadt a hamvaiból, az elkészült mozgóképekből egyetlen ismert példány sem maradt fenn napjainkra, és még azt sem tudjuk, pontosan mikor és hogyan vesztek el a tekercsek. A forgatásról szerencsére fennmaradtak állóképek, plakátok és dokumentumok, ahogy Pekár Gyula előadásának könyvként kiadott változata is, ezek segítségével pedig viszonylag pontos képet alkothatunk arról, mit láthatott a közönség 1901 tavaszán. A Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma 2021-ben még egy 12 és fél perces animációs kisfilmet is készített a fennmaradt fotók felhasználásával, amely A táncz elkészítésének történetét eleveníti fel. Az első magyar film tehát elveszett, a sztorija azonban fennmaradt, ez pedig már önmagában is van annyira érdekes, hogy simán megnéznénk akár egy nagyjátékfilmben elmesélve is.