Balhé a belvárosi zebrán: egy lány miatt püfölték egymást a fiatalok, pechükre valaki videóra vette a brutális verekedést
Blikk
2026-09-25 18:52
Szerelmi vita miatt támadt egymásra több középiskolás Debrecenben. A fiatalok a reggeli csúcsforgalomban, egy zebrán verekedtek össze, a balhéról pedig egy autós videót is készített, amelyet később a rendőrségnek is eljuttattak.
Nagy Levente
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
A TV2 Híradója szerint a felvételen három fiatal látható, akik először a zebrán estek egymásnak, majd a járdáról is többen bekapcsolódtak a verekedésbe . A dulakodás során több fiatal is a földre került.
A történtek miatt a hét elején érkezett bejelentés a rendőrségre. A hatóság csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított eljárást, a felvételek alapján pedig azonosították a verekedés résztvevőit .
A fiatalok akár komolyabb büntetésre is számíthatnának, azonban a rendőrség tájékoztatása szerint fiatalkorú elkövetőkről van szó.
„ Jelen ügyben a fiatalkorú elkövetőkre tekintettel próbára bocsátás intézkedés kiszabása várható ” – közölte a rendőrség. A TV2 információi szerint a verekedés hátterében szerelmi ügy állhatott . Úgy tudják, két fiúnak ugyanaz a lány tetszik, a közöttük kialakult konfliktusba pedig a barátaik is bekapcsolódtak.
A csatorna szerint az érintett középiskolában nem ez az első olyan eset, amikor féltékenység miatt fajult el egy konfliktus. Néhány évvel ezelőtt két lány veszett össze egy fiú miatt, a vita pedig akkor késelésig fajult.
A korábbi esetben az egyik lány az iskola mögötti játszótéren támadt rá diáktársára, mert úgy gondolta, hogy a barátja még mindig kapcsolatot tart vele. A vita során kést rántott, és többször megszúrta a másik lányt. A sértett kórházba került, de a TV2 információi szerint a lány maradandó sérülések nélkül úszta meg a támadást.
A mostani verekedés ügyében továbbra is folyik a nyomozás, ezért a rendőrség további részleteket egyelőre nem közölt.
verekedés