← Vissza

● news.bsdnet.hu

Németh Kristóf búcsúzott a Farm VIP-től: „A saját hülyeségeimen is ugyanúgy tudtam röhögni, mint másokon”

Blikk 2026-09-25 21:55
A Farm VIP hatodik évada péntek este újabb versenyzőtől búcsúzott: a Sárga csapat tagja, Németh Kristóf számára véget ért a vidéki kaland. A színész-színházigazgató szerint a farmon töltött idő igazi emberkísérlet volt, ám ő elsősorban szórakozásként élte meg a műsort. Németh Kristófot a negatív kommentek sem tántorították el, sőt, bevallása szerint a saját „hülyeségein” is ugyanolyan jót nevetett, mint a többiekén. Orosz Ferenc Újságíró (Sztárvilág) Ezeket látta már? A TV2 tanyasi realityjének újabb adásában a Sárga csapat Farmgyűlésen Olivér elmondta, hogy Németh Kristóf az, aki a legjobban idegesíti és már nem tud vele együtt élni. A legtöbb útilaput Olivér kapta, aki Kristófot hívja ki ügyességi párbajra. Az építős játékból Olivér nyerte, így Németh Kristóf távozott a Farmról. Alaposan megdolgoztak a sikerért a Farm VIP hatodik évadának játékosai a legutóbbi termelési ciklusban. A TV2 tanyasi realityjében a csapatok birkákat nyírtak, majd gyapjúból tarisznyát készítettek. A feladat értékelése során Szabó Franciska olyat tett, amit Zsolti gazda még sokáig emlegetni fog... – Tudtam, amikor már beköltöztem, hogy ez egy óriási emberkísérlet minden szempontból – idézte fel lapunknak Németh Kristóf a farmos élményeit. – Nyilván mindenki másképp fogja fel és másképp játssza ezt az egészet, de pont ettől nagyon izgalmas a műsor. Számomra nagyon vicces volt visszanézni minden szituációt, a saját hülyeségeimen is ugyanúgy tudtam röhögni, mint másokon. Nekem ez elsősorban egy szórakoztató műsor, sokkal kevésbé a való világ, mindenkire mosolyogva emlékszem, nincs bennem tüske, és bocsánatot kérek azoktól, akikben én hagytam tüskét. Szórakoztató játék volt... Nagy izgalommal fogom figyelni, mi történik majd ezután a többiekkel. Németh Kristóf karaktere nem maradt visszhang nélkül, a közösségi médiában jócskán akadtak, akik nem feltétlenül értettek egyet a húzásaival. – Én egy színházban dolgozom, és ott egészen más közönséggel és reakciókkal találkozom, mint a komment szekcióban. Természetesen hozzám is minden eljut, pontosan tudom, hogy az én játékom, és azok a csibészkedések, amiket a műsorban elkövettem, nagyon sok embernél negatívan csengtek le. Erre csak azt tudom mondani, hogy azért mentem el a farmra, hogy jól szórakozzak magamon és másokon, ez mindenképpen sikerült. Németh Kristóf elárulta: több kapcsolat is túlélte a Farm VIP viszontagságait. – A műsor hozadéka nekem az ott kialakult kis hármasunk Dér Henivel és Anger Zsolttal , velük azóta is szoros a kapcsolat. Zsolttal már többször horgásztunk együtt, vele egy szakmában mozgunk, tehát van egyéb téma is. Henivel pedig szintén sokat beszélgetünk a nagyvilág dolgairól – mesélte a művész, aki mozgalmas őszre számít a családjával és a színházi életben is. – Engem most elkapott egy kis őszi nyavalya, ebből igyekszem éppen kifelé jönni, de talpon vagyok. Egyébként boldogan él a kis családunk, és nagy változások történtek a hónap elején: a középső gyermekünk, Levente iskolás lett, a legkisebb gyermekünk, Olivér pedig most kezdte az óvodát. Ez nekünk, szülőknek is újabb kihívást jelent. Nálam természetesen továbbra is a Fórum Színház van a fókuszban. Két bemutatónk volt az utóbbi egy hónapban, a Botrány a paplakban című előadás most kezdi meg az országos turnéját, a Tour de Frász című előadásban Beleznay Endre és Pikali Gerda mutatkozik be tíz különböző karakterben. Azt pedig ígérhetem, hogy a televízió képernyőjéről sem fogok eltűnni!
Eredeti cikk megtekintése →