● news.bsdnet.hu

Lakatos Bence Rovatvezető (Filmklikk) Ezeket látta már? Cserpes István a magyar sajtkirály. Az ország tejesembere már a 90-es évek óta építi mindenki által jól ismert márkáját, így akarva, akaratlanul is részesévé vált a mindennapjainknak. A termékei iránti őrület csak tovább nőtt, amikor megnyitotta első tejivóját, amivel a 80-as évek egyik klasszikusát hozta vissza modern köntösben. Ezt követően Budapesten egy lépést sem tehettünk úgy, hogy ne találkozzunk a Cserpes névvel. Videónk a lap tetején indul! 2024-ben a televíziózás világát is meghódította, lányával, Cserpes Laurával gondolkodás nélkül belevágtak az Ázsia Expressz küzdelmeibe, az eredmény pedig itt sem maradt el. Bár idő előtt távozniuk kellett, de egyértelműen a közönség legnagyobb kedvencei lettek. Pár héttel ezelőtt aztán robbant a bomba: Cserpes István eladta az életművét , a Cserpes Sajtműhely többé már nem hozzá tartozik . De miért döntött így? Történetünk hősének birtokán járva erre kerestük a választ! Menjünk vissza a kezdetekhez. Középiskolai tanulmányait a magyar tejipari képzés almamáterében, Csermajorban végezte. Egy kisiskolás hogy alapít meg egy ekkora céget? – Azt, hogy abból a korosztályból akikkel együtt jártam oda hányan maradtunk a szakmában talán ki sem merném mondani. Amikor a rendszerváltás után megvoltak az átalakulások arra gondoltam, hogy miért maradjak én ott egy üzemben? Arra gondoltunk egy barátommal, hogy talán megérett az idő arra, hogy gyártsunk olyan sajtokat, amiket a mi iskolánkban gyártottunk. Mégsem ment jól az elején. Óriási bukások voltak kezdetekben. – Katasztrófális volt! Két hétig gyártottunk, azt hittük, hogy majd magától menni fog. Hát semmi nem ment, főleg a savfok nem. Ezt a szakmabeliek értik. Kínlódtunk, kísérleteztünk és körülbelül két hét után be kellett látni, hogy ezzel beleállunk a betonba. Akkor váltottam egy másik fajta sajtra, ami már mindenre jó volt. Lángosra, pizzára, rántott sajtnak, mindennek. De ez körülbelül az éhenhalásra volt elég. Hogy állt ekkor anyagilag? – Maximum annyink volt, amiből a tejpénzt ki tudtuk fizetni. A feleségem néha a zsebébe nyúlt és a tanári fizetéséből támogatott minket. Valahogyan mindig volt annyi, hogy tovább tudtunk növekedni, de az igazi növekedéshez ez nem volt elég. Cserpes István gyönyörű birtokán fogadta a Blikket: ma már jókat mosolyog a kezdeti kudarcokon / Fotó: Czerkl Gábor Ebben az időszakban voltak konfliktusok a magánéletében? – Otthon nem vezethetett konfliktushoz, hiszen a feleségem volt az egyetlen, aki támogatott abban, hogy ezt a vállalkozást indítsam el. Tehát ő nem vethette a szememre, egyből az elején. A szakmában meg inkább úgy voltak vele, hogy: "Ó kis szerencsétlen nekiállt és sajtüzemet épít...". Ez nem volt szokás akkoriban. Nem voltak picike sajtosok, mi voltunk az elsők. Mi volt a fordulópont? – A fordulópont az életünkben egyértelműen az, hogy felfedeztem egy olyan terméket, amit ricottának hívnak. Ez a sajtkészítés utáni savóban lévő jobbik fehérje, amit az izomtömeg-növeléshez használnak, csak ez nem leporítva értendő. A ricotta egy túrószerű termék. Mi azt láttuk egy helyen, hogy ezt bezsákolják és elviszik ömlesztőüzemekbe és lesz belőle mackó sajt. Nekünk is ez volt a víziónk, pusztán tovább gondoltuk ezt az egészet. Ezt követően volt egy kifutási folyamat vagy egyből jött a siker? – Ott valóban egy exponenciális növekedés történt. Nekünk egyetlen konkurenciánk volt akkor, a tehéntúróból készült túró. Mi ez alá árban bementünk, és ajánlottuk a pékeknek, akik egyre szívesebben választották ezt a terméket. Tehát, aki mondjuk 30 évvel ezelőtt túrós batyut evett, lehetséges, hogy ricottás batyut evett, csak nem tudott róla maximum. Pár év alatt a nulláról napi 3 tonnára növeltük a gyártást. Ez mekkora összeget hozott? – Szemtelenül sokat kerestünk akkor! Egyszerűen nincs még egy olyan termék azóta sem, amin minimum 100% haszon van a tejiparban. Az alapanyag mindenhol úgy volt, hogy örültek, hogy elvittük, egyébként ment volna a sertéseknek. De ez jól volt kezelve, tisztán, a gyártás után mi ezt elhoztuk egy tartálykocsiban abból készítettük a terméket. Mindenki szabadulni akart ettől a dologtól, tehát gyakorlatilag nem volt ára. Nulla dizájn, nulla marketingköltség mellett ezt a pékeknek, pizzériáknak, a sajtjainkat fel tudtuk ajánlani, és szívesen vették. Az ország tejesembere mindent gondos figyelemmel kísér / Fotó: Czerkl Gábor Nem a gazdagságba beleszületett emberként viszonylag gyorsan sikeressé válni mindig hatalmas kockázat. Nehéz volt a földön maradni? – Az első években természetesen nagyon. Nagyon meg kellett gondolni, hogy mire költünk. A kisüzemünk indulásakor a családi házunkat fel kellett áldoznunk, tehát elmentünk albérletbe a feleségemmel, aki ekkor sem vágta el a torkomat, hanem azt mondta, hogy jó, akkor ha így kell lenni, akkor legyen így. A ricottás dolog után aztán nem herdáltuk el a pénzt, az első haszonból építettünk egy szép családi házat, ami azóta is megvan. Utána nekifogtunk egy komoly üzem építésének. Végül több száz alkalmazottja lett, akik ha nem is közvetlenül, de önhöz voltak kötve. Ez mekkora felelősség? – Embereket alkalmazni rendkívül nagy felelősség, és ez egy nagyon nagy tisztesség is, és hogyha valaki ennek nem tud megfelelni, akkor valóban nem jó vállalkozó. Nem bánhatunk az emberekkel akárhogy, sőt, csak tisztességesen bánhatunk velük. Én mindig is úgy fogtam föl, hogy valaki eljön hozzánk és a munkatársunk lesz, akkortól kezdve az életének egy részét lerakja nálunk, és mi ezzel nem élhetünk vissza. Hogy indította el a Cserpes Tejivókat? Ez az egyik slágertéma a nevével kapcsolatban. – Ez egy nagyon aranyos történet, mert nekünk a legelején már volt egy kis picike tejivónk a kapuvári üzem előtt. Két kis nénike, a nagynéném és a barátnője gyönyörű kelt tésztákból csodálatos túrós batyukat készítettek. Ahogy jöttek be az emberek, kényszert éreztek, hogy ebből vegyenek. Nagyon jól ment az a kis bolt, de előbb-utóbb az üzem kinőtte és be kellett zárnunk. Később aztán láttam az akkor már sarjadzó interneten, hogy van egy olyasfajta igény Budapesten, hogy hozzák vissza a tejivókat, hiszen annak idején volt az akkori Marx téren, a Nyugatinál, meg sok-sok helyen a városban, csak egy idő után úgy változott a világ, és kiszorultak. Korántsem voltunk benne biztosak, hogy valaki majd beül egy kakaós csigára és egy habos kakaóra, de az első hét után beállt a sor. Egy gyorsétterem volt mellettünk a Deák téren, és a menedzserek ott mondták, hogy az emberek, akik nálunk álltak sorban menjenek már egy kicsit odébb, hogy az ő vendégeik egyáltalán be tudjanak jönni az ajtón. Nagyon nagy siker volt! Lépésről lépésre a siker felé / Fotó: Czerkl Gábor Meg tudott maradni ez a varázs a mai napig? – Nagyon érdekes kérdés, mert az elején fantasztikusan dübörögtek a tejivóink, de utána beállt egy ilyen érdekes állapot. Az egész vendéglátás bajban van, egy valami megy, a pizza, gyros, hamburger szentháromság. Valahogyan ehhez van szocializálódva a nagyon fiatal réteg. Nekünk talán nem igazán sikerül őket most, ebben a pillanatban megszólítani. Megvannak a tejivóink, de nem azt hozzák, amit, amit szerintünk hozni kéne. Meg kell találnunk, hogy, hogy tudjuk népszerűbbé és menőbbé tenni. Hiába csinálja ezt a 90-es évek óta, ugyanaz a lelkesedés és a tűz van önben most is. Pár héttel ezelőtt mégis azt a hírt olvashattuk, hogy eladtad a céget. Miért? – 35 év nagyon nagy idő, 35 éve csináljuk. Az gyakorlatilag egy emberöltő. Közben ugye nagy családom lett, 5 gyermekem van, 4 lány és 1 fiú, ugyanattól a csodálatos feleségtől, és nem tudok olyan lenni, mint 30 évesen. 30 évesen olyan voltam, mint a rugó. Mindent megoldottam, most is, de már egy kicsit fáraszt, már talán az idő is azért csak, nem megy el a minőség fölött, az a meggyőződésem, tehát jó termék mindig kell, de valahogyan néha vannak olyan kérdések, válaszok, amire nem biztos, hogy jól reagálok, és már 5 éve tart ez a folyamat nálam. Az elején a COVID-nál annyira el voltam keseredve, hogy akár az ördögnek is eladtam volna, de aztán egyre jobb kérőim lettek. A sajtkirály már nyugodtan lógathatja a lábát / Fotó: Czerkl Gábor Hány vevője volt? – Két konkrét vevőnk volt, első keletről jött, nem akarom a nemzetet megsérteni vele, hogy mégsem jött össze a dolog. Utána egy magyar vevőnk is lett volna, ott szerintem a finanszírozásnál csúsztunk el, a harmadik vevő pedig egyszerűen betalált . Ők Mosonmagyaróvárról érdeklődtek, tehát a szomszédunkból. Úgy gondolom, hogy jobb helyre nem is kerülhetett volna! Egy házaspár, három gyermekük van, akik már szakirányban tanulnak. Őbennük még mindig megvan az, ami bennem esetleg már nem. Egyébként egyfajta egyesülésről beszélünk, hiszen valóban ők az új tulajdonosok, de én is a magaménak érzem ugyanúgy, illetve 5 évig még maradok, mint tanácsadó, meg mondjuk arc, az ország tejesembere, ha így nem nagyképű. Ez egy nagyon-nagyon jó összeborulás, az országban maradt a Cserpes, marad a neve, marad a minőség, hát nekem akkor mi kell még? A Cserpes Sajtműhely Élelmiszeripari Kft. 100 százalékát felvásárolta a szintén sajtgyártással foglalkozó, magyar családi tulajdonban lévő Profood Flexum Kft. - közölte a cég márkatanácsadója. Az új tulajdonos azt ígéri, a kínálat és a minőség változatlan marad. A Cserpes a Chepke márka mellé csatlakozik. 5 évig tehát még marad a cégnél, de azért ez már egy más élet lesz. Mi lesz most önnel? – Hát látja, hogy hol vagyunk. Tudja, hogy mennyi munka van itt? Hát hogyhogy mi lesz? Szőlőt kapálok, gondozom a hajtásokat, bújtatom, metszgetem, bort készítek belőle, nem vagyok borász, szőlős gazda vagyok, de úgy gondolom, hogy a boraink megállják a helyüket mindenhol, majd egyszer ezt is megmérettetem. Azonkívül szeretnék a feleségemmel lenni sokat, mert azért akinek van legalább egy gyereke, az pontosan tudja, hogy mit jelent 5 gyerek.Ő most az első, vissza kell, hogy térjünk a városba, Budapestre, van egy csodálatos lakásunk a Gellérthegyen, és megyünk a világban mindenhova, mert hát most neki vissza kell adnom azt, ami a gyereknevelés és a kisvárosi lét okán kimaradt az életéből. Ezt a felállást még szoknunk kell! Cserpes István már szőlős gazdaként éli mindennapjait / Fotó: Czerkl Gábor Amíg ön a tejiparban tört fel a csúcsra, addig a lánya, Laura énekesnői karrierje is beindult. Önnek ebben mekkora szerepe volt? – Laura futotta a pályáját, természetesen, mint apa, kötelességem volt őt támogatni abban, hogy elérjen mindent, amit elérhet, de a színpadra neki kell kiállnia. Mondhatták azt, hogy hű, neki könnyű, csak megszületni volt nehéz. Ez nem így van. Tehát az, hogy valaki egy Dal műsorában több millió ember előtt élőben előad valamit, azért annak komoly terhei vannak, és azért ott kell lenni a színpadon. Természetesen, amit lehetett megtettünk, tehát menedzserei voltak több lépcsőben, mindig kiálltunk mellette és mindig mellette voltunk, de mondom még egyszer, a színpadra nem én álltam fel, hanem ő. Apaként milyen volt megélni azt, hogy forgolódnak körülötte az ismert férfiak? – Próbáltunk jó szándékkal hozzáállni ehhez, és támogatni abban, hogy jó döntést tudjon hozni. Ilyenkor az ember vagy jó döntéseket hoz, vagy kevésbé jókat, volt egyfajta folyamat ebben nála, de hát a nevében én nem beszélhetek. Én talán egy olyan ikonikus dolgot tudok mondani, aminek szerintem előbb-utóbb el kell hangoznia egy apától egy idő után. Amikor, azt mondtam neki az utolsó nagy csalódás után, hogy: „Laura, keressél már egy becsületes civilt, aki szeret!” Hogy érzed, ő most célba ért? Azt tudjuk, hogy mostanra már férjnél van . – Én úgy gondolom, hogy igen, nagyon jól megvannak, pont kiegészítik egymást sok mindenben, úgyhogy egy nagyszerű ember a férje, akivel jóban is vagyunk. El kell fogadnunk természetesen a lányunk választását, de tényleg úgy gondolom, hogy ahogyan Laura most van, nem is kívánhatna jobbat. Cserpes István rajongva szereti lányát, cége irányítása alatt is mindent megtett Laura sikereiért / Fotó: TV2 Cserpes István