● news.bsdnet.hu

A Gerle 13 története 1933. február 19-én kezdődött, amikor Bánhidi Antal és Bisits Tibor a Mátyásföldi repülőtérről útnak indult. A cél a Földközi-tenger körberepülése volt. A vállalkozás végül több mint egy hónapig tartott: március 24-én értek haza, miközben 12258 kilométert tettek meg, 100 óra 22 percet töltve a levegőben. A túra során 22 város repülőterét érintették. Az út során az egyiptomi iramisok között repülő Gerle 13-asról maga Almásy László készített felvételeket. A kis, kétszemélyes kétfedelű gép teljesítménye önmagában is figyelemre méltó volt. A Gerle 13 azonban nemcsak repüléstörténeti bravúrt hajtott végre. A vállalkozás során született meg az első magyar interkontinentális légipostaszállítás is: a magyar posta engedélyével alkalmi küldeményeket vittek többek között Oránba, Tripoliba, Jeruzsálembe, Athénbe és Rómába. A Reggeli Újság 1933. március 12. száma alapján a magyar posta „a küldeményeket külön feladó és megérkezési bélyegzővel” látta el. A Gerle megtervezése Bánhidi Antal nevéhez fűződik. A Szatmárnémetiben született mérnök már egyetemi évei alatt bekapcsolódott a magyar sportrepülés szervezésébe: 1921-ben részt vett a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület megalapításában. Lampich Árpáddal együtt több repülőgép megalkotásában is közreműködött, majd 1930-ban elkészült saját konstrukciója, a Gerle.A gép első példánya 1930. szeptember 4-én emelkedett a levegőbe. A Magyar Aero Szövetség jelentős támogatásával létrehozott konstrukció a maga korában különösen sokoldalúnak számított: oktatásra, túrarepülésre és műrepülésre egyaránt alkalmas volt. A berepülés során Bánhidi már az első felszálláskor műrepült vele, és a gépen utólag nem kellett lényeges változtatásokat végrehajtani. A Gerle 13 lett a típus legismertebb példánya. A Földközi-tenger megkerülése után 1933 nyarán újabb nagy vállalkozás következett. Bánhidi és gépe Észak-Európán keresztül Nagy-Britanniába repült, majd Londonból leszállás nélkül tért vissza Debrecenbe. Az 1640 kilométeres út 10 óra 50 percig tartott. A korabeli sajtó is nagy figyelmet szentelt a teljesítménynek.A Gerle 13 útja című kötetben Bánhidi élményszerűen írja le az utazást, a tájakat, az embereket, a repülés közben átélt bizonytalanságot és a géphez fűződő különleges kapcsolatát. A könyv hangulatát jól érzékelteti a Gerléről szóló egyik leírása: Ezüstpiros szárnyú, karcsú kis gépmadár. Már a keletkezésében béklyók vették körül. A magyar szegénység béklyói. Nem tellett külön-külön iskola-, gyakorló-, műrepülő- és túrarepülőgépre. Egy gépben kellett megoldást nyernie mindannak, amire a magyar sportrepülésnek szüksége volt. A vállalkozás kockázatait pedig egy másik emlékezetes mondata mutatja: „Az induláskor a búcsúztatásunkra megjelent barátok és érdeklődők úgy viselkedtek mintha temetésen lennének.”A kötet külön értéke, hogy nem csupán a repülés útvonalát dokumentálja. A korszak egzotikusnak számító tájait és társadalmait is bemutatja, miközben a szerző a levegőből szemléli a Mediterráneumot. A könyvben 89 kép és két térkép kapott helyet, s a kiadvány műszaki rajzokkal, útvonalakkal és egyéb szemléltető anyagokkal is kiegészült. Bánhidi Antal pályája azonban jóval túlmutatott a Gerle sikerein. A magyar repülés egyik sokoldalú mérnökeként részt vett az első magyar óceánrepülés műszaki előkészítésében is Endresz Györgyéket segítve. 1931-ben az Egyesült Államokban dolgozott a Justice for Hungary repülésének előkészítésén, a gép kiválasztásán, bemérésén, valamint az üzemanyag-szükséglet és a repülési idő kiszámításán. Az út műszaki előkészítése rendkívül pontosnak bizonyult.A harmincas évek végén és a második világháború idején Bánhidi munkássága új területre is kiterjedt. Részt vett a felvidéki és kárpátaljai repülőakciókban, majd 1940-ben, Észak-Erdély visszatérését követően jelentős szerepet vállalt a térség repülőéletének és légipostájának megszervezésében. Ez különösen fontos része életművének, hiszen a visszacsatolt területek visszakapcsolása a magyar közlekedési és postai rendszerbe nemcsak közlekedésszervezési, hanem gyakorlati államigazgatási feladatokat is jelentett. Bánhidi 1940 és 1942 között a Magyar Légiforgalmi Rt. (MALÉRT) forgalmi osztályát vezette, majd a háborúban szállítórepülő-egységnél szolgált. A háború után a légiközlekedés újjászervezésében is részt vett. 1945 és 1950 között a Közlekedési Minisztérium Légügyi Főosztályán dolgozott műszaki főtanácsosként és repülőgép-tervezőként. Életművét 1992-ben Széchenyi-díjjal ismerték el.