Rendkívüli felfedezést tett egy amerikai kutatócsapat: egy idegen bolygóról érkezett rádiójel a Földre, mintegy 63,4 fényév távolságról
Raketa
2026-09-26 06:10
A kutatók a dél-afrikai MeerKAT rádiótávcső-rendszerrel figyelték a rendszert négy különböző alkalommal 2025-ben és 2026-ban. Rövid, ismétlődő rádiókitöréseket és folyamatos rádiósugárzást is észleltek, 0,85 és 3,5 gigahertz közötti frekvenciákon.
A jelek erősen körpolarizáltak voltak, ami az úgynevezett sarki fényekhez kapcsolódó rádiósugárzás jellegzetes nyoma. A kutatóknak ráadásul azt is sikerült nagy bizonyossággal meghatározniuk, hogy nem a bolygó csillaga, hanem maga a Beta Pictoris b bocsátja ki a jeleket. A felfedezés azért különösen érdekes, mert a rádiójelekből a bolygó mágneses mezejére is lehet következtetni. A kutatók szerint a sugárzást ugyanaz a fizikai folyamat hozza létre, amely a Földön és a Jupiteren is szerepet játszik a sarki fények kialakulásában.
Az adatok alapján a Beta Pictoris b mágneses mezeje legalább 1,25 kilogauss erősségű lehet, ami a Földénél több ezerszer erősebb. A bolygó ráadásul hatalmas: tömege nagyjából tízszerese a Jupiterének, miközben mindössze 8–9 óra alatt fordul meg a tengelye körül.
A kutatók szerint a bolygó rendkívül gyors forgása is hozzájárulhat a rádiósugárzás kialakulásához. A Beta Pictoris b-t még 2008-ban fedezték fel, most pedig újabb fontos részletre derült fény a távoli világról. A csillagászok a jövőben más közeli óriás exobolygókat is hasonló módszerrel vizsgálnának, amiben az egyre érzékenyebb rádiótávcsövek is nagy segítséget jelenthetnek. A most észlelt jelek természetesen nem egy idegen civilizáció üzenetét jelentik: sokkal inkább a bolygó mágneses mezejéről és annak környezetéről árulkodnak.
(Forrás: Science Alert , arXiv )