Marco Rossi már nem akar kapitány lenni? Különös nyilatkozat az ukrán vereség után
Magyar Nemzet
2026-09-26 04:26
Az olasz edző mondandójának legkülönösebb része az volt, amikor arról beszélt, hogy az utóbbi két évben annyira balszerencsés vele a csapat, hogy az illetékeseknek nem ártana ezen elgondolkodni és döntést hozni ebben az ügyben. Marco Rossi mondatai külön elemzést igényelnek.
„Mindent helyzetet kihagytunk, ellenfelünk pedig az első helyzetéből betalált, talán nem is volt ezen kívül lehetőségük az első félidőben” – fejtegette a mester, majd így folytatta:
Az Európa-bajnokság óta eltelt több mint két évben sok minden ellenünk van. Van egy olyan mondás, valószínűleg igaz is, hogy Napóleon a tábornokait nem a stratégiai tudásuk alapján választotta ki, hanem, hogy mennyire szerencsések. Tehát, ha már két éve sújt minket a balszerencse és a pechsorozat, akkor úgy gondolom, hogy valakinek döntést kellene hoznia ez ügyben.
Mennyivel könnyebb lenne az ember helyzete , ha nem egy szinkrontolmács szavaira kellene hagyatkoznia, de ezt most hagyjuk, mert az, hogy Rossi, aki több mint egy évtiezede él itt, még mindig nem képes a magyar nyelvű kommunikcióra, az az MLSZ sara is. Inkáb azt kellene kibogozni, hogy mire gondolt a költő? Ezek a mondatok - már, ha tényleg erre gondolt a magyar kapitány - azt jelenthetik, hogy ROssi már nem képes megfordítani ennek a csapatnak a szekerét, azaz az MLSZ-nek el kellene kezdenie keresnie az utódát.
A helyzet azért nehéz, mert éppen benne vagyunk egy négymeccses sorozatban, a csapatnak már hétfőn pályára kell lépnie az első körben szintén győztes északírek otthonában, Belfastban. Azaz kapitánykeresésre akkor sem lenne idő és lehetőség, ha Rossi komolyan gondolná azt, amit mondott. Vélhetően azonban mindezt első felindultságában, a vereség miatt tette az M4 sport kamerái előtt.
A meccset követő hivatalos sajtótájékoztatón már nem ismételte meg mindezt Rossi. Ott a következőket mondta: „Elkerülhető gólt kaptunk és az volt az ukránok egyetlen olyan helyzete, amelyet megelőzően egy ideig a mi térfelünkön tartották a labdát. A többi lehetőségük mind kontratámadásból eredt. Három-négy-öt ajtó-ablak-helyzetet hagytunk ki. A futball törvénye, hogy ha kihagyod a ziccereidet, akkor gólt kaphatsz. A 2024-es Európa-bajnokság előtt lejátszott Írország–Magyarország felkészülési mérkőzés vége óta, amikor a 94. percben gólt kaptunk, minden ellenünk van.
Ez igaz a játékvezetői döntésekre és arra is, ahogyan idéntől megváltozott a versenynaptár. Egyetlen klub sem játszik tizenegy nap alatt négy mérkőzést. Nekünk a németekkel ellentétben nincs negyvennégy olyan játékosunk, akit be tudunk hívni a válogatottba, de harmincöt sincs, mint az olaszoknak.
Három-négy sérülés esetén már gondjaink vannak. A saját fegyverünkkel kell harcolnunk. Azt mondtam a játékosaimnak, nem akarok szégyenkezni miattuk és magam miatt. Ma este senki nem panaszkodhat a hozzállásunk miatt. Ha vannak helyzeteink és nem lövünk belőle gólt, az a mi bajunk. Az ellenfél kihasználta a helyzeteit.”
Hogy ennek a különös Marco Rossi nyilatkozatnak lesz-e folytatása, azt ma még nem lehet tudni. Ám meg lennénk lepve, ha a kapitány, akinek 2030-ig szól a szerződése, éppen most távozna.