Lakitelek
Magyar Nemzet
2026-09-26 04:15
– Választ kell adnunk arra a sorsunkat eldöntő kihívásra, amelybe a magyarság története során immár sokadszor kényszerült – a lakiteleki találkozó nyitóbeszédében mondta ezt az esemény házigazdája, Lezsák Sándor tanító, költő 1987. szeptember 27-én. (Teszem hozzá, mondhatná ma is…)
Hogy a hatalom, a kádári egypártrendszer nem lépett fel a résztvevőkkel szemben, annak egyetlen oka volt: a meghívottak között szerepelt Pozsgay Imre, az MSZMP KB tagja is. Sőt beszédet is mondott. Nem is akármilyet! Nem a szocializmus megreformálásáról értekezett – a rendszer teljes megváltoztatását jelölte meg célként. El lehet képzelni, mit kapott utóbb Kádártól, Aczél Györgytől…
A főszereplők – a „hetek” –, vagyis a lakiteleki alapítók külön bekezdés érdemelnek: Lezsák mellett Bíró Zoltán, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba. Más ismert személyiségek is ott voltak a hatalmas kerti sátorban, például Kubik Anna színművész, Cseh Tamás énekes, Balczó András, az öttusa olimpiai bajnoka.
Még a késői Kádár-korban is nagy bátorság kellett kimondani: „A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos.” Lezsákék kimondták. Sőt bővített formában közzé is tették; a sátor 180 főnyi közönsége e nyilatkozattal zárta A magyarság esélyei című találkozót. Sokan úgy számolják, innen, a lakiteleki kertből indult el a rendszerváltás.
A hivatalos média természetesen nem tudósíthatott az eseményről – csak másfél hónappal később értesülhetett róla. Kellő büszkeséggel írom: a Magyar Nemzet 1987. november 14-i száma közölte azt az oldalas Pozsgay-interjút, amely „mellékleteként” a lakiteleki nyilatkozat teljes szövegét is megismerhette nagyvilág. Persze mi is megkaptuk a magunkét.