Kezeletlen válság
Magyar Nemzet
2026-09-26 04:35
Gyerekkorom legszörnyűbb mumusa az olajválság begyűrűzése volt. Úgy képzeltem bekövetkeztét, mint amikor Köbüki a félelmetesen zümmögő csillagspirálösvényén irgalmatlan csörömpöléssel bedobott valamit a jövőből a Mézga család csukva felejtett ablakán. Pártunk és kormányunk szóban hősiesen megvédett akkor bennünket ettől a borzalomtól, ám a valóságban minden rosszabb lett még annál is, amilyen előtte volt.
Ma úgy működik az olajpiac, hogy amennyiben Szaúd-Arábiában egy drón sérülést okoz egy olajvezetéken, akkor száz dollár fölé emelkedik a Brent típusú kőolaj ára hordónként, és ennek következtében az egekbe szökik szerte a világon a benzin és a gázolaj literje után fizetendő összeg is. Aztán, ha sikerül gyorsan befoltozni a csövet, megnyugszik a piac, némileg csökken a nagykereskedelmi ár, de az egyszerű emberek a kutaknál beletörődve fizetnek akár negyvenezer forintnál is többet egy-egy tankolásnál. A szakemberek sem tudják megjósolni, lesz-e a közeljövőben bármiféle érdemi változás a piacon, neves elemzőházak sem merik megtippelni, mennyi lesz jövőre, de azt sem, hogy következő hónapban az olajár.
Pártunk és kormányunk, amit ma Magyar Péternek hívnak, egyáltalán nem érti és nem érzi a probléma súlyosságát. Kizárólag Facebook-bejegyzéseinek kommentelőire figyel, nekik akar megfelelni minden téren. Márpedig ebben a társadalmi közegben elterjedt az a vélemény, miszerint őket nem érdekli, hogy hétszáztíz forint egy liter gázolaj, mert ők nem járnak autóval. Nem hozza lázba őket az a nyilvánvaló következmény sem, hogy a magas üzemanyagár beépül minden áru és szolgáltatás árába, ami újra elviselhetetlen mértékűvé dagaszthatja a mai kor mumusát, az inflációt. A Tisza-szekta elvakult hívei szívesen fizetnek kétszer annyit mindenért, csak Orbán Viktor kerüljön már börtönbe. Ezért vezették be a védett ár helyett az ötezer forintos bónuszt az autósok töredékének, de súlyosan félreértve a probléma lényegét, még ebből is kihagyták a fuvarozókat. Pártunk és kormányunk, amit Magyar Péternek hívnak, viszont megsértődött, hiszen – látva elhibázott, hatástalan beavatkozásának fogadtatását – rá kellett döbbennie, hogy még az abszolút filmszínház kevésbé elvakult közönségének sem politikai kategória a hála. Legfeljebb ha vezetőszáron viszik a fideszeseket, nekik pedig dől a lé. Ezt egy narcisztikus pszichopata nyilván nehezen viseli. De mit csinál a felelős, Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter?
Dermesztő interjút ad például arról, hogy a kormány a stratégiai készletekhez nem fog hozzányúlni, mert azok arra vannak, ami a neve, nem pedig árazásra. Ismerve eddigi kommunikációjukat, ami korántsem bontja ki az igazság minden részletét, az a rossz érzése támad az embernek, hogy dehogynem. Hortay Olivér szakértő, ma már országgyűlési képviselő rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy gázolajból szerinte jóval kevesebb van, mint amit az összesített adatok sugallnak, és a stratégiai készlet szintje ebből az üzemanyagfajtából rendkívül aggasztó. Vagyis csak addig élcelődhetnek a szektás kommentelők a fideszeseken, hogy haha, öt hónap után sincs ezer forint az üzemanyag literje, amíg a stratégiai készletek suttyomban az árak leszorítására is használhatók. De mi lesz akkor, amikor elfogynak? Mindenesetre Kapitány egy másik interjúban úgy fogalmazott, az ötezer forintos intézkedés nem tökéletes, ez egészen biztos. De semmit nem mondott arról, terveznek-e valami jobbat, csak azt ismételgette demagóg módon, hogy ők a legrászorultabbakat akarták támogatni.
Ám a magyaroknak ez a duma is túlságosan ismerős. Nem a gázolaj drága, hanem a kocsink túlságosan nagy. Vicc az egész. Kádár elvtárs pedig forog a sírjában, amiért ő nem ismerhette a Facebook határtalan lehetőségeit a kiszipolyozott emberek átverésére.