● news.bsdnet.hu

Nem a magyar külpolitika legfontosabb eseménye, de figyelemre mindenképpen méltó Magyar Péter látogatása a Vatikánban és találkozója a pápával. A miniszterelnöknek bizonyára személy szerint is sokat jelent, amúgy pedig olyan természetes politikai gesztus, aminek inkább az elmaradása keltett volna feltűnést. Számomra azonban a testtartás volt a leginkább sokatmondó. A szó legszorosabb, fizikai értelmében. Magyar Péter testtartása. Nyilván sokan látták a felvételt arról, hogy a pápa és a miniszterelnök hogyan fog kezet: mindketten kihúzzák magukat, Magyar enyhén, alig észrevehetően meghajtja a fejét, a pápa ugyanezt teszi. Két egyenrangú ember tisztelettel, udvariasan és határozott, magától értetődő önbizalommal köszönti egymást. Testbeszédük mindent kifejez. Ha valaki nem emlékezne rá, érdemes megnéznie, hogyan zajlott ugyanez Ferenc pápa és Orbán Viktor között. Az akkori magyar miniszterelnök az audiencián mélyen meghajol, talán még egy bátortalan, mégis túlzó kísérletet is tesz arra, hogy megcsókolja a pápai gyűrűt (holott nem is katolikus), ám a pápa megfogja és visszatartja. Utána Orbán zavart mosollyal áll mellette, a szája szélét is nyaldossa, a fülét is fogdossa, még Bödőcs sem tudja olyan jól csinálni. De nem is ez a lényeg – valószínűleg én is zavarban lennék hasonló szituációban –, hanem az, hogy Orbán mindig igyekezett túlteljesíteni, amikor nála befolyásosabb, nagyobb hatalommal rendelkező vagy tekintélyesebb emberrel került össze. A túlzott, erőltetett meghajlások, az elvártnál jóval szélesebb, már-már kínos vigyornak tűnő mosolyok mintha azt akarták volna kompenzálni, hogy Magyarország ugyan kicsi és jelentéktelen világszereplő, ám az a tény, hogy a hatalmasok mégis szóba állnak vele, akkora megtiszteltetés, amit valahogyan viszonozni kell, méghozzá külsőleg is. Orbán viszonozta, nemcsak a viselkedésével, hanem – ahogy a kiszivárogtatott hangfelvételen alkalmunk volt meghallgatni – Putyinnak alázatosan gazsulálva, szolgálatait felajánlva is, míg Magyar természetesnek veszi, hogy adott esetben egy országot képvisel, egy másik esetben pedig együtt énekel az olaszokkal a római utcán. Az orbáni politikát minden értelemben meghatározta az a kisebbrendűségi érzés, hogy kicsik vagyunk, ezért helyezkednünk kell, ügyeskednünk kell, ravasznak és furmányosnak kell lennünk, túl kell járnunk a nagyobbak eszén, sokszor akár meg is kell alázkodnunk azért, hogy a világ urai megbízzanak bennünk, és ő ezt a politikát személyében is következetesen folytatta. Ilyen volt a politikája, és ilyen volt a személyisége is. Soha nem viselkedett természetesen, sem a világpolitikai nagyfiúkkal, sem a magyar utcák emberével. Mindig volt benne valami ösztönös és árulkodó, őszintétlen megjátszás, amit nem tudott elrejteni. Ebből a kisebbrendűségi érzésből következően pedig egész hazai és nemzetközi politikája arra épült, hogy nagyobb legyen ő maga, és nagyobb legyen az ország is. Ha területileg jelenleg nem lehet, akkor legalább a nagyhatalmak farvizén lelkesen lapátolva. A kisebbrendűségi érzésből igyekezett személyes és nagypolitikát csinálni, arra építve és abban bízva, hogy a társadalom többsége is ugyanebben a tudatban él, és mindenekelőtt nagyobb akar lenni. Ehhez kellettek a hajlongó kézfogások, és ehhez a családi, baráti és hűbéri vagyonok összeharácsolása. Magyar magabiztos testtartásából arra lehet következtetni, hogy tisztában van azzal, hogy kicsoda ő maga, hogy milyen emberekből áll össze a magyar társadalom, hogy milyen a gondolkodásuk, hogy ez mire jó és mire nem, hogy milyenek a nemzetközi körülmények, erőviszonyok, hogy az atombombán és az olajon kívül mi az, ami még valamennyit számít. Kihúzza magát, nem hajlong, nem alázkodik meg. Menczer még azt is mondhatja rá, hogy Kicsi, de ettől még az, ami. Mi, magyarok is azok vagyunk, amik, és annyian, amennyien. Ezzel tisztában kell lennünk. Ettől még sokszor tévedhetünk, hozhatunk rossz döntéseket, fogunk is, Magyar Péter miniszterelnökként úgyszintén, de a testtartás a lényeg. Hogy kihúzzuk magunkat. A szerző újságíró. – A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.