← Vissza

● news.bsdnet.hu

Tömeges rosszullét több óvodában és iskolában, ugyanazt az ebédet kapták a gyerekek

Index 2026-09-26 05:07
Szerda óta nyolc óvodás és iskolás gyereket vittek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe. A gyerekek három különböző helyről érkeztek, és a szülők szerint mindannyian ugyanazt az ételt, csicseriborsólevest és spagettit ettek ebédre. Az ételt ugyanaz a közétkeztető cég főzte. Egy maglódi édesanya az RTL-nek azt mondta, hogy gyermeke folyamatosan hányt és hasmenése volt. A kisfiút most a Heim Pál kórházban ápolják. A kórházba került gyerekeken kívül is sokan lettek rosszul, de többségük otthon gyógyul. Csepelen 26, a VI. kerületben 34 óvodás lehet érintett. Müller Brigitta, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet osztályvezetője a csatornának elmondta, hogy a nyolc gyerek közül négyet haza tudtak engedni, négyet viszont fel kellett venni az osztályra, ők jelenleg infúziót kapnak. Az osztályvezető szerint azért gyanítanak ételmérgezést, mert a szülők elmondása alapján a gyerekek ugyanazt az ételt kapták. Azt, hogy valóban ugyanaz a kórokozó okozta-e a tüneteket, a laboratóriumi tenyésztések eredménye fogja megmutatni. A Fővárosi Kormányhivatal is vizsgálja az ügyet. Tájékoztatásuk szerint hét intézmény érintett a VI., a IX. és a XXI. kerületben, valamint Maglódon. Az ételt szállító cég visszautasítja, hogy köze lenne a megbetegedésekhez. Közlésük szerint csepeli főzőkonyhájukon két hatóság nyolc szakembere vizsgálódott, és egyértelműen kijelentették, hogy az ügy nem ételből eredő megbetegedés. A cég azt is közölte: Úgy értesültünk, több olyan kerületben is történt hasonló megbetegedés, amit nem cégünk lát el, így mi teljesen kizárjuk az ételeredetű megbetegedést. A megbetegedések pontos okát egyelőre nem ismerni. A kormányhivatal vizsgálata még tart. (Borítókép: Képünk illusztráció: Fotó: triocean / Getty Images)
Eredeti cikk megtekintése →