15 perc tankolás, 1700 km hatótáv, károsanyag-kibocsátás nélkül – ilyen a jövő kamionja?
Villanyautósok
2026-09-26 05:05
Az IAA Transportation kapcsán több új elektromos kamionról is beszámoltunk, amelyek egyre nagyobb hatótávval és egyre gyorsabb töltéssel próbálják megoldani a hosszú távú fuvarozás kihívásait. Közben azonban az üzemanyagcellás technológia sem tűnt el a süllyesztőben: a Dongfeng Hannoverben mutatta be új T1 platformra épülő hidrogén-elektromos termékeit, „With DONGFENG, Drive HYDROGEN” mottóval, és ennek keretében egy olyan kamiont villantott, amely a gyártó szerint egyetlen tankolással akár 1700 kilométert is képes megtenni. A kínai vállalat három, az új T1 platformra épülő hidrogénüzemű haszonjárművet, valamint egy új, 400 kW-os üzemanyagcellás rendszert is bemutatott a kiállításon.
A középpontban a DONGFENG-1 áll, amely 6×2-es nyerges vontatóként elsősorban a távolsági áruszállításra készült, nagy hidrogéntároló kapacitással és a gyártó új, nagyobb teret és kényelmet ígérő SUPER fülkéjével felszerelve.
Mellette a DONGFENG-2 kapott helyet, amelyet a Dongfeng saját közleménye szerint kifejezetten úgy alakítottak ki, hogy az adott útvonal tankolási és töltési lehetőségeihez, valamint a csúcsidőszaki áramárakhoz igazodva hidrogénnel vagy elektromos energiával is üzemeltethető legyen.
A harmadik modell, a hűtőfelépítményes DONGFENG-3 városi és regionális szállításra, illetve hűtött áruk – akár friss élelmiszer, akár gyógyszeripari termékek – fuvarozására készült.
A járművek alapját a Dongfeng T1 új-energiás platformja adja, amelyet a gyártó az iparág első, hardver- és szoftverszinten is integrált hidrogén-elektromos okosplatformjaként mutatott be. A rendszer hat fő egységet foglal magába: az üzemanyagcellát, a hidrogéntároló rendszert, a hajtóakkumulátort, az elektromos hajtást, a központi vezérlőt és az integrált hőmenedzsment-rendszert, utóbbi több mint 30 intelligens üzemmóddal dolgozik.
A gyártó szerint a rendszer egyik legfontosabb előnye az alacsony hidrogénfogyasztás: megfelelő konfigurációban akár 7 kilogramm hidrogénnel is beéri 100 kilométeren. A hajtáslánc emellett prediktív tempomatot (PCC) és V2X-érzékelést is használ, amivel a Dongfeng állítása szerint a rendszer a puszta reagálásról az előrejelzésen alapuló működésre vált át, csökkentve az effektív hidrogénfogyasztást és növelve az üzemanyagcella élettartamát a hosszú távú, nehézgépjárműves alkalmazásokban.
A T1 platformhoz kapcsolódó 400 kW-os „Hydrogen Core” üzemanyagcella a hosszú távú, nagy terhelésű fuvarozást célozza. A tömegarányos teljesítménysűrűség 1350 W/kg, a rendszer névleges élettartama pedig 33 ezer üzemóra. A Dongfeng állítása szerint az üzemanyagcella 10 ezer órás tartóssági teszten is átesett, a rendszer pedig akár -40 Celsius-fokos hidegindításra is képes.
A legmeglepőbb adat azonban kétségtelenül a hatótáv. A Dongfeng szerint a megfelelő T1 konfiguráció egyetlen hidrogéntankolással akár 1700 kilométert is megtehet, amit a vállalat az IAA-n kifejezetten valós körülmények között elérhető hatótávként emelt ki. A tankolás a gyártó szerint mindössze 15 percet vesz igénybe. A 49 tonnás szerelvényhez szánt hidrogénes vontató saját tömegét 8,8 tonnában adta meg a vállalat.
A 400 kW-os rendszer mellett 120 és 150 kW-os üzemanyagcellákat is bemutattak. A 150 kW-os változatot közepes és nagy autóbuszokhoz, közepes és nehéz teherautókhoz, dömperekhez és vontatókhoz szánják, míg a 120 kW-os rendszer könnyű buszokban, kishaszonjárművekben és személyautókban használható – a gyártó példaként 4,5 tonnás hűtős furgonokat és 8 tonna körüli könnyű teherautókat említ.
A T1 platform emellett nem kizárólag üzemanyagcellás hajtást támogat: a kiállításon egy hidrogénüzemű belső égésű motorral kombinált hibrid rendszer is látható volt, amely 16,2 literes motorral, 412 kW maximális teljesítménnyel és 2500 Nm csúcsnyomatékkal rendelkezik.
A Dongfeng kereskedelmijármű-üzletágának ügyvezető-helyettese, Tang Jing az eseményen elmondta: a hidrogén az egyik legfontosabb út ahhoz, hogy a haszonjárművek minden felhasználási helyzetben és a teljes életciklus alatt karbonsemlegesek lehessenek, és hozzátette, hogy a vállalat nyitott az együttműködésre iparági partnerekkel, kutatóintézetekkel és más szereplőkkel a technológia közös fejlesztése, az ipari szabványok kialakítása és a globális piacok bővítése érdekében. A Dongfeng közlése szerint a hidrogéntechnológiával már több mint 10 ezer jármű közlekedik Kínában.