← Vissza

● news.bsdnet.hu

Hamilton szerint eltévedt az F1: „A határok feszegetéséről kellene szólnia, nem erről”

Player 2026-09-26 07:03
Lewis Hamilton nyíltan bírálta a Formula–1 jelenlegi irányát. A Formula–1 2027-re radikálisan csökkenti a nagydíjak maximális versenytávját , ami futamonként két-három körrel kevesebbet jelenthet. A változtatás hátterében az új erőforrások és az üzemanyag felhasználásának módja áll, de Hamilton szerint ez önmagában nem teszi indokolttá a rövidebb futamokat . Mindezek mellett a hétszeres világbajnok kitért arra is, hogy a sportág egyik legfontosabb feladata a versenyzők fizikai és mentális határainak feszegetése, ezért nem érti, miért lesznek rövidebbek a futamok 2027-től, hiszen az F1-nek éppen arról kellene szólnia, hogy a pilótáknak a lehető legkeményebb körülmények között kelljen teljesíteniük. „Ennek kellene lennie a fizikailag és mentálisan leginkább megterhelő sportágnak, de vannak versenyek, amelyek egyszerűen annyira forrók és megterhelők, hogy az ember a határon van.” Hamilton példaként Szingapúrt említette, ahol a hőség és a pálya sajátosságai miatt rendkívül komoly terhelés éri a versenyzőket, szerinte pedig éppen az ilyen helyzetekben látszik igazán, mire képesek az F1-es pilóták. „Ilyenkor akarod látni a sportolókat a teljesítményük határán. Ugye? Pontosan a határon, ahol valóban túl kell feszíteniük a testüket, mert erről szól maga a sport: a szintek és a határok feszegetéséről.” (Forrás: Gpblog.com , fotó: Getty Images)
Eredeti cikk megtekintése →