← Vissza

● news.bsdnet.hu

Most jött a sorkatonaság visszaállításáról, hatalmas a felháborodás

Kiskegyed 2026-09-26 05:20
Németország több városában is diáktüntetéseket tartanak a kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállítása és a fegyverkezés ellen. A tiltakozások előzménye, hogy az új katonai szolgálati rendszer részeként már minden 18 éves fiú számára kötelezővé vált az orvosi alkalmassági vizsgálat, akkor is, ha nem szeretne katonának állni. A diáksztrájkok szervezői szerint országszerte több mint száz demonstrációt tartanak. Többek között Kielben, Hamburgban, Berlinben és Frankfurtban is utcára vonulnak a fiatalok. A tüntetők a katonai szolgálat esetleges kötelezővé tétele mellett a német fegyverkezési programokat és a növekvő katonai kiadásokat is bírálják. Hamburgban békeaktivisták a kikötő vasúti vágányainak lezárásával is tiltakoztak. Az akció a németországi újrafegyverkezés, a magas katonai kiadások és a városban zajló nagyszabású hadgyakorlatok ellen is irányult. A hamburgi demonstráción olyan transzparensek is megjelentek, amelyek egyértelműen a katonai szolgálat ellen foglaltak állást. A diáktüntetések egyik szervezője, Bela Breitner, a Kötelező Katonai Szolgálat Elleni Diáksztrájk nevű csoport tagja úgy véli, hogy a szövetségi kormány valójában a kötelező katonai szolgálat fokozatos visszavezetésére készül. A fiatalok egyik üzenete egyértelmű volt: „Nem veszünk részt a háborúitokban.” A helyzet ugyanakkor összetettebb annál, mint hogy Németországban ismét általános sorkatonaságot vezettek volna be. Az év elején hatályba lépett új törvény az önkéntes katonai szolgálatot erősítette meg. A cél az, hogy több fiatalt ösztönözzenek a Bundeswehrhez való csatlakozásra. A rendszer ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy ha a biztonsági helyzet jelentősen romlik, vagy túl kevesen jelentkeznek önkéntesnek, a Bundestag megvizsgálja a kötelező katonai szolgálat valamilyen formájának bevezetését. Az új szabályozás szerint minden 18 éves fiúnak részt kell vennie az orvosi alkalmassági vizsgálaton. A fiatalok emellett kérdőívet is kapnak arról, hogy érdeklődnek-e a katonai szolgálat iránt, illetve vállalnák-e azt. A kérdőív kitöltése a fiúknak kötelező, a lányok számára viszont önkéntes. A tiltakozások egyik közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Kielben és Flensburgban olyan 18 éves fiatalok is kaptak behívót orvosi vizsgálatra, akik a kérdőíven korábban jelezték, hogy nem szeretnének katonai szolgálatot teljesíteni. A német védelmi minisztérium szerint azonban ez nem jelent rendkívüli intézkedést: az orvosi vizsgálat minden érintett, hadköteles férfi számára kötelező. A védelmi minisztérium szóvivője szerint a szabály minden olyan hadköteles férfira vonatkozik, aki 2007. december 31. után született, függetlenül attól, hogy érdeklődik-e a katonai szolgálat iránt. Július óta mintegy ezer olyan 18 éves fiú vett részt az alkalmassági vizsgálaton, aki korábban nem jelezte, hogy szeretne csatlakozni a hadsereghez. Németországban a kötelező katonai szolgálatot 2011-ben szüntették meg Angela Merkel kormányzása idején. A sorkatonaság visszaállítása azonban már az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése után ismét napirendre került. Friedrich Merz kancellár egyik kiemelt célja a Bundeswehr megerősítése. A német kormány a jelenlegi mintegy 186 700 fős aktív állományt a 2030-as évek elejére 260 ezer főre növelné, amelyhez mintegy 200 ezer tartalékos is csatlakozna. A kormány tervei szerint ezzel Németország teljesítheti a NATO új haderőcéljait, és jelentősen megerősítheti az ország védelmi képességeit. A mostani diáktüntetések szervezői éppen attól tartanak, hogy az önkéntes rendszer csak az első lépés, és a későbbiekben ismét kötelezővé válhat a katonai szolgálat a német fiatalok számára. 24.hu "Igazi patkány ez a csaj" - Pásztor Virágot szidják G.w.M-ék, amiért mégis összejött VV Barnával, miközben vár rá egy másik férfi Magyar vagy szlovák benzinkúton éri meg jobban tankolni? Megszűnt egy gyakori banki költség: sok magyar járhat jól vele Mikor térünk át a téli időszámításra? Ezen a napon állítjuk vissza az órákat Hűvös, ködös hajnal után kisüt a nap: ilyen számokra számíthatunk a pénteki időjárásnál A világ egyik legegészségesebb élelmiszere, mégis gyakran megfeledkezünk róla „Maya, mennyi sz*xre van szükséged?” – Kiderült Laciék intim problémája a Házasság első látásra terápiáján (videó) Négy különböző nő lakik benned? Így változik a személyiségünk egyetlen hónap alatt Gólyahír a Házasság első látásra műsorában? Kamerák előtt derült ki az igazság Juci és Ján babájáról (videó) Netflix-sikerek és telt házas darabok: így rántja le a leplet a popkultúra a női változókorról Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt .
Eredeti cikk megtekintése →