● news.bsdnet.hu

Az ún. Gyatlov-incidensről, amelynek során kilenc szovjet túrázó vesztette életét rejtélyes körülmények között az Urál hegységben 1959-ben, valószínűleg már sokan hallottak – egyebek mellett mi is írtunk róla.  Ám a Khamar-Daban-incidens neve alighanem már kevésbé cseng ismerősen – pedig egy hasonlóan hátborzongató tragédiáról van szó, amely három évtizeddel később történt Oroszországban. A végzetes túra 1993. augusztus 2-án hét kazahsztáni túrázó indult útnak, hogy átszelje a Dél-Szibériában található Khamar-Daban hegységet. A csoportot egy tapasztalt hegymászó a 41 éves Ljudmila Korovina vezette, egy és vele tartott hat, 15 és 24 év közötti fiatal is. Az expedíció a tervek szerint afféle közepesen nehéz kihívást jelentő, nem túlságosan veszélyes hegyi túra lett volna:  ám a csoport hat tagja nem élte túl az utat. Az egyetlen túlélő a 17 éves Valentyina Utocsenko volt, akire négy nappal társai halála után találtak rá, amint egyedül bolyongott a vadonban. Beszámolója  egy olyan bizarr eseménysorozatról szólt, amelyre a hatóságok nemigen találtak magyarázatot – így a Khamar-Daban-incidens részletei közül sok mind a mai napig rejtély maradt. A Khamar-Daban hegység meghódítására induló hét túrázó az észak-kazahsztáni Petropavlovszk városában működő Azimut turistaklub tagja volt: a 24 éves Tatyjana Filipenko, a 23 éves Alekszandr Kriszin, a 19 éves Gyenyisz Svacskin, a 17 éves Valentyina Utocsenko, a 16 éves Viktorija Zaleszova és a 15 éves Timur Bapanov. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Metro UK (@metro.co.uk) által megosztott bejegyzés A csoport még Kazahsztán elhagyása előtt közös felkészülésen vett részt, Korovina pedig gondosan megtervezte az útvonalat. A Komszomolszkaja Pravda nevű orosz lap értesülései szerint az előkészületek már hat hónappal az út előtt megkezdődtek. Az ütemtervet órára pontosan kidolgozták, és minden egyes hegymászó számára meghatározták a napi élelemadagot. Korovina csapata 1993. augusztus 2-án indult útnak Szibériában, Burjátföldön. Abban az időben két másik túracsoport is tartózkodott a környéken; az egyiket Korovina 16 éves lánya, Natalja vezette. Kezdetben minden a tervek szerint haladt, és a csoport augusztus 4-én elérte a Retranszljator-csúcsot. Az ereszkedés megkezdésekor azonban vihar tört ki. A beszámolók szerint Korovina nyílt terepen jelölte ki a táborhelyet, ahol az időjárási körülmények miatt nem tudtak tüzet rakni. Ahogy Utocsenko 2018-ban a Pravdának elmesélte: „Fagyos hideg volt a csúcson. Kora reggel. Aludtunk. Korovina felébresztett minket, és azt mondta, pakoljunk össze, és ereszkedjünk le a szurdokba. Aztán megpróbálta megmenteni a többiek életét – de elkésett.” Horror a hegyekben A csoportnak végül sikerült tüzet raknia és közösen megreggeliznie, mielőtt folytatták volna az ereszkedést. Ekkor történt a tragédia. Miközben körülbelül 2400 méteres magasságban haladtak, Kriszin – aki a csoport végén ment – ​​hirtelen sikítozni kezdett. Görcsök közepette a földre zuhant, és hab kezdett folyni a szájából. Korovina Kriszinhez sietett, ám mire odaért hozzá, nála is hasonló tünetek jelentkeztek. „Korovina leült mellé, átölelte, és ennyi volt” – emlékezett vissza Utocsenko. „Soha többé nem állt fel. Aztán elszabadult a pokol.” „Olyan volt, mint egy horrorfilm, Mindenki összeesett; mindenütt vér volt, hab folyt a szájukból, vér folyt az orrukból.”   Nem sokkal azután, hogy Korovina összeesett, Filipenko a saját torkát kezdte szorongatni, mintha nem kapna levegőt. Egy sziklához kúszott, és újra meg újra beleverte a fejét, amíg el nem veszítette az eszméletét. A két legfiatalabb túrázó, Zaleszova és Bapanov futásnak eredt, ám hamarosan vért hánytak és elkezdték letépkednimagukról a ruhát, mielőtt ők is összeestek volna. Ekkorra már csak Utocsenko és Svacskin maradt talpon. Ők is futni kezdtek, de Svacskin görcsrohamot kapott, Utocsenko pedig magára hagyta. Később elmondta, hogy „delíriumos állapotban” vesztette el az eszméletét, és miután magához tért, visszatért a Hamar-Daban-i incidens helyszínére, hogy magához vegye a vadonból való kijutáshoz szükséges felszerelést. A bejegyzés megtekintése az Instagramon RedHanded (@redhandedthepod) által megosztott bejegyzés Hipotermia, mérgezés vagy valami más?  Utocsenko négy napon át bolyongott, villanyvezetékeket és folyókat követve, mígnem augusztus 9-én kajakosok egy csoportjába botlott. Megpróbálta elmesélni nekik a történteket, de szavai összefüggéstelenek voltak, majd sokkos állapotba került, és elhallgatott. A helikopteres kutatás az elhunyt túrázók után csak két héttel később kezdődött meg, a holttesteket pedig augusztus 24-én találták meg. Az igazságügyi orvosszakértők boncolást végeztek, hogy megállapítsák a halál okát – ám az eredmények több kérdést vetettek fel, mint amennyi választ adtak. A boncolási jegyzőkönyvek szerint a hat túrázó közül öten kihűlés következtében haltak meg, Korovina pedig szívrohamot kapott. A csoport a váratlan esőzés miatt dermesztő hidegnek volt kitéve; a súlyos kihűlés, azaz hipotermia pedig görcsrohamokat és kiszámíthatatlan viselkedést válthat ki az áldozatokból. Ez magyarázatot adhatna arra, miért vetkőztek le egyes túrázók. Arra azonban nem, hogy miért vérzett a fülük és az orruk, ahogyan azt Utocsenko állította.  Utocsenko szerint tüdővizenyő, avagy tüdőödéma léphetett fel az áldozatoknál, amely során folyadék halmozódik fel a tüdő léghólyagocskáiban, és ez súlyos oxigénhiányt okoz – ez extrém esetben akár okozhat is hasonló tüneteket. A túrázók azonban 2400 méternél)alacsonyabb tengerszint feletti magasságban tartózkodtak. A nagy magasságban kialakuló tüdővizenyő gyakori jelenség az olyan helyeken, mint például a Mount Everest „halálzónája”, ám általában csak akkor jelentkezik, ha a hegymászók 2400 méter felett járnak.  Az is valószínűtlen, hogy mind a hat túrázót pontosan ugyanabban a pillanatban érte volna utol a baj. És akkor miért élte túl a 17 éves Utocsenko az esetet, miközben a csoport sokkal tapasztaltabb tagjai, valamint erejük teljében lévő, egészséges férfiak is összeestek? Khamar-Daban (Forrás: Zverkov) A tragédiát követően számos találgatás látott napvilágot az eset valódi okáról – és akadtak köztük egészen hátborzongató elméletek is. Ahogyan Valerij Tatarnyikov, a keresésben résztvevő mentőcsapat egyik tagja nyilatkozta később: „Korovina csoportjának halála számomra továbbra is nagy rejtély. A tajga nem sivatag vagy sarki jégmező. Ha valaki tapasztalt túrázó – márpedig Korovina az volt –, és nyáron járja az erdőt, lehetetlen, hogy kihűlés miatt haljon meg.” A túrázók halotti bizonyítványában a fehérjehiányt és az alultápláltságot is feltüntették. Bár Utocsenko állítása szerint bőségesen volt élelmük, egyes feltételezések szerint Korovina éheztette a tanítványait. Egy másik hegyimentő, Jurij Golius felidézett egy korábbi találkozást Korovinával. A nő két tinédzser fiút vitt túrázni a Bajkál-tó közelébe, és mire leértek a hegyekből, a fiúk teljesen kimerültek voltak. „Megkérdeztem, mi történt. Korovina elmagyarázta, hogy egyfajta túlélési gyakorlatot tartanak: minimális élelemmel és ruházattal viszi túrázni a csoportot. Azt állította, így készíti fel őket az előre nem látható helyzetekre.” Ha Korovina valóban korlátozta a diákok élelemadagját, a fellépő vitaminhiány akár fogékonyabbá tehette őket a kihűlésre vagy a tüdőödémára. Más elméletek szerint a csoport mérgező gombákat és gyökereket fogyasztott, vagy szennyezett vizet ivott a Bajkál-tóból. Talán Utocsenko kevesebbet fogyasztott ezekből, mint a többi túrázó, ezért nála nem jelentkeztek olyan súlyos tünetek. Akad még egy nyugtalanítóbb elmélet is.  Eszerint a szerencsétlenül járt túrázók valahogy érintkezésbe lépett a Szovjetunióban kifejlesztett hírhedt és veszélyes idegméreggel, az egyebek mellett politikai leszámolásokhoz is használt Novicsokkal – amit állítólag az ‘90-es évek elején épp Dél-Szibériában teszteltek. Gyanús az is, hogy a hivatalos szervek mintha direkt igyekeztek volna eltussolni a tragédiát: hagyták, hogy a túrázók holtteste két hétig érintetlenül heverjen a vadonban, mielőtt felkutatták volna őket, így a felelősségükre utaló esetleges bizonyítékok addigra megsemmisültek. Korrupt tisztviselők akár arra is utasíthatták az igazságügyi orvosszakértőt, hogy a halál okaként kihűlést tüntessen fel. De persze ez is csak egy a Khamar-Daban-incidenssel kapcsolatos számos elmélet közül – amelyeket mind a mai napig nem sikerült bizonyítani.   (via)