← Vissza

● news.bsdnet.hu

Egymásnak ugrottak a játékosok a magyar–ukrán meccs végén, benne van a fociban, mondta a történtekről Szoboszlai

444.hu 2026-09-26 06:35
A magyar válogatott 1–0-ra kikapott Ukrajnától péntek este a Puskás Arénában, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligája B divízióját. A meccs után Marco Rossi szövetségi kapitány az M4 Sportnak értékelt, és meglehetősen szokatlan mondattal utalt arra, hogy az utóbbi két év balszerencsés sorozata miatt akár az ő helyzetéről is döntést kellene hozni.„Van egy olyan mondás, valószínűleg igaz is, hogy Napóleon a tábornokait nem a stratégiai tudásuk alapján választotta ki, hanem aszerint, hogy mennyire szerencsések. Ha már két éve sújt minket a balszerencse és a pechsorozat, akkor úgy gondolom, hogy valakinek döntést kellene hoznia ez ügyben”– mondta.A kapitány szerint a magyar válogatott a játék képe alapján nem szolgált rá a vereségre. Úgy látta, csapata több lehetőséget is kialakított, de mindet kihagyta, miközben az ukránok az első komoly helyzetükből betaláltak. „Ilyen a labdarúgás” – foglalta össze Rossi, aki szerint játékosai mindent megtettek, különösen a második félidőben.„Úgy vélem, mindent kitettünk a pályára, a vágyat, az akaratot, keményen dolgoztunk, és a második félidőben is meghajtottuk őket, sajnos nem találtuk meg a gólhoz vezető utat”– mondta. A magyar válogatott támadósora a megszokottnál is tartalékosabb volt. Varga Barnabás és Sallai Roland hiányában Redzic Damir és Lukács Dániel kezdett elöl, a szünetben Bárány Donát és Tóth Milán is pályára lépett. Később Jurek Gábor debütált a válogatottban, Tóth Rajmund pedig szintén lehetőséget kapott. Rossi azt mondta, egyik futballistájára sem lehet panasza.Szoboszlai Dominik csapatkapitány is úgy látta, a játék képe alapján nem a magyar csapatnak kellett volna vesztesen elhagynia a pályát.„Büszke vagyok a csapatra, kitettünk ma mindent a pályára. Ma nem volt elég, a szerencse nem volt velünk, megvoltak a helyzeteink, ma nem mentek be”– mondta a csatornának.A csapatkapitány külön kiemelte a második félidőt, amelyben szerinte a magyar válogatott egyértelműen fölényben játszott. „A második félidőben nagyon nem volt közük a mérkőzéshez” – fogalmazott az ukránokról, akik az első játékrész végén szerezték meg a vezetést, több kimaradt nagy magyar helyzet után. Szoboszlai szerint nem kell irányt váltani, ugyanígy kell tovább dolgozni, és előbb-utóbb „mellénk fog állni a szerencse”.A meccsen emberelőnybe is került a magyar csapat, miután Nazarenko rácsúszott Tóth Rajmundra, és megkapta a második sárga lapját. Ezután kisebb balhé is kialakult, a két csapat játékosai – a kispadon ülőkkel együtt – egymásnak estek. Erről Szoboszlai azt mondta, az ilyen szituációk „benne vannak a fociban”. Szerinte ugyanakkor abból a szempontból pozitív üzenete is van a történteknek, hogy megmutatták: a magyar játékosok egymás mellett állnak, függetlenül attól, hogy éppen ki kerül konfliktusba az ellenféllel.A magyarok az első félidőben több nagy helyzetet is kihagytak, majd az ukránok az első komoly lehetőségükből vezetést szereztek: Szudakov bal oldali beadására Danyilo Szikan érkezett – egy komoly magyar védelmi hiba miatt – teljesen üresen, és hét méterről a kapuba fejelt. A második félidőben Rossi csapata beszorította ellenfelét, a hajrában emberelőnybe is került, de egyenlíteni nem tudott, így hétfőn Belfastban Észak-Írország ellen javíthat. A mérkőzés összefoglalója itt megnézhető.
Eredeti cikk megtekintése →