← Vissza

● news.bsdnet.hu

Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét

ATV 2026-09-26 07:08
Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt, lemondást követelnek. Súlyos szavazási botrány borzolja a kedélyeket az Országgyűlésben. A Mi Hazánk Mozgalom közleményben tudatta, hogy álláspontjuk szerint Schummer Orsolya, a Tisza Párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese bűncselekményt követett el, amikor egy kétharmados voksolás során a mellette ülő párttársa helyett szavazott. A párt közzétett egy videófelvételt is az esetről, amelyen az látható, amint a politikus megnyomja a mellette ülő Csézy Erzsébet szavazógombját. A párt a politikus lemondását követeli Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője a közleményben kifejtette: a parlament méltóságának és a választói bizalom megőrzésének érdekében a Tisza Párt képviselőjének, Schummer Orsolyának haladéktalanul vissza kell adnia a mandátumát. A radikális párt emlékeztetett egy kísértetiesen hasonló, 2007-es esetre is, amikor a fideszes Kispál Ferenc vállalta a felelősséget ugyanezen tettért, és lemondott képviselői helyéről. „Ez a konkrét eset még súlyosabb is, hiszen a másik képviselő jelenlétében szavazott helyette a frakcióvezető-helyettes úgy, hogy ezt ő is észlelte, és azt eltűrte, ami vele kapcsolatban is felvet kérdéseket” – fogalmazott a politikus. Megosztotta a frakciót a döntés A Mi Hazánk kiemelte azt is, hogy a Tisza Párt frakciója kifejezetten megosztott volt az adott kétharmados szavazásnál, ami azután alakult így, hogy a kormánypárt Magyar Péter bekiabálása nyomán változtatott a korábbi álláspontján. A parlamentből kiszivárgott videó alapján az ellenzéki párt szerint felmerül annak a gyanúja is, hogy a frakcióvezető-helyettes esetleg felülbírálhatta képviselőtársa eredeti szándékát a gomb megnyomásával, ám hozzáteszik: ez a felvételen egyértelműen nem vehető ki, a pontos jogi és etikai felelősség megállapítása még várat magára. A közleménnyel és a videóval kapcsolatban az ATV.hu írt Schummer Orsolyának, a Tisza Párt parlamenti képviselőjének is, amint válaszol, frissítjük a cikkünket.
Eredeti cikk megtekintése →