Az utolsó nap: így búcsúzott el a nézőktől a Fókusz műsorvezetője
Kiskegyed
2026-09-26 07:05
8 év után búcsúzik.
Új szakmai kihívások elé néz, így nyolc év után a mai napon állt utoljára műsorvezetőként az RTL stúdiójában Kecsmár Alexandra. A Fókusz műsorvezetője úgy érzi, nagyon sokat adott neki a csatornánál töltött időszak, ezért is volt számára különleges a pénteki adás. A tévés megható szavakkal búcsúzott a képernyőtől és a nézőktől.
Szeptember 25-én, pénteken utoljára állt az RTL stúdiójában műsorvezetőként Kecsmár Alexandra, aki 2018-ban, gyakornokként kezdte pályafutását a Fókusznál . A tévés a jövőben más területen folytatja munkásságát, de úgy érzi, az elmúlt nyolc évben sok mindent kapott a kollégáitól, amit magával vihet az élete következő fejezetébe.
– Nekem ez most egy különleges adás volt, hiszen 2018-ban gyakornokként éppen itt, a Fókuszban kezdtem az RTL-es pályafutásomat. Ma pedig utoljára álltam itt műsorvezetőként. Nagyon sokat kaptam ettől a csapattól és az itt töltött évektől, és köszönöm önöknek, nézőknek is, hogy ennyi éven át velem tartottak. Most pedig búcsúzom a képernyőtől, mert egy új szakmai fejezet kezdődik számomra – fogalmazott Kecsmár Alexandra a Fókusz pénteki adásában.
A teljes cikk a videóval a Blikk oldalán!
"Igazi patkány ez a csaj" - Pásztor Virágot szidják G.w.M-ék, amiért mégis összejött VV Barnával, miközben vár rá egy másik férfi
Magyar vagy szlovák benzinkúton éri meg jobban tankolni?
Megszűnt egy gyakori banki költség: sok magyar járhat jól vele
Mikor térünk át a téli időszámításra? Ezen a napon állítjuk vissza az órákat
Hűvös, ködös hajnal után kisüt a nap: ilyen számokra számíthatunk a pénteki időjárásnál
A világ egyik legegészségesebb élelmiszere, mégis gyakran megfeledkezünk róla
„Maya, mennyi sz*xre van szükséged?” – Kiderült Laciék intim problémája a Házasság első látásra terápiáján (videó)
Négy különböző nő lakik benned? Így változik a személyiségünk egyetlen hónap alatt
Gólyahír a Házasság első látásra műsorában? Kamerák előtt derült ki az igazság Juci és Ján babájáról (videó)
Netflix-sikerek és telt házas darabok: így rántja le a leplet a popkultúra a női változókorról
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt .