← Vissza

● news.bsdnet.hu

Óriási lázadás az Operettszínházban – Kitálaltak a színésznők a belső helyzetről

Mediapiac 2026-09-26 07:20
Bordás Barbara szerint komoly bizonytalanság alakult ki a Budapesti Operettszínház társulatában: kevés az előadás, több produkció lekerült a műsorról, miközben sok művész nem meri nyíltan vállalni a véleményét. Az énekművész a Spirit FM Kult-óra című műsorában beszélt a társulaton belüli feszültségekről. Közben mások is megszólaltak. „Jelenleg rettenetesen bizonytalan, és nagyon nehéz” – így jellemezte a Budapesti Operettszínházban kialakult helyzetet Bordás Barbara. A színésznő szerint sokan egyetértenek azokkal a társulati tagokkal, akiket az igazgató korábban „marginális kisebbségként” e mlített, ám közülük sokan „ nem merik felvállalni a gondolataikat, az érzéseiket”. Bordás Barbara arról is beszélt, hogy a társulat tagjai számára még a következő évad feladatai sem láthatók világosan. Mint mondta, nagyon későn derült ki, melyik két új bemutató készül, és egyes produkcióknál még az épületen belül sem ismert a pontos szereposztás. Szerinte ez jól mutatja, milyen mértékű a bizonytalanság. A műsorban szóba került a színház több milliárd forintos állami támogatása is. Bordás szerint a vezetés egy társulati fórumon azt közölte, hogy ennek jelentős része a társulat fizetésére és az intézmény működtetésére megy el, miközben előadások létrehozására kevés pénz marad. „Nagyon jó lenne, hogyha lenne ezekre észszerű magyarázat” – fogalmazott. Az énekművész szerint a legnagyobb problémák egyike, hogy kevés az előadás. „ Személy szerint én például ebben az elkövetkezendő négy hónapban négy darab előadást játszom” – mondta. Hozzátette: miközben évente két új produkció készül, négy-öt előadás lekerül a műsorról, az elmúlt évek nagy bemutatói közül pedig több már nincs színpadon. Bordás Barbara szerint az értékesítési adatok sem igazolják vissza minden esetben a műsorpolitikai döntéseket. Elmondása alapján a színház marketingesei is jelezték, hogy bizonyos előadásokra nehezen tudnak jegyet eladni, és szerették volna új közönségrétegek felé nyitni az intézményt. „Nincsenek mérhető adatok évek óta azzal kapcsolatban, hogy mire kíváncsi a közönség, és hogy merre kellene indulnunk” – mondta. A színésznő hangsúlyozta, hogy a tiltakozó művészek elsődleges célja, hogy többet dolgozhassanak. „Nekünk az a legnagyobb bűnünk, hogy játszani szeretnénk, hogy fejlődni szeretnénk” – fogalmazott. Szerinte a zenés színházban hét-nyolc évnyi kiesés akár egy teljes szerepkörváltást, szélsőséges esetben pedig „egy karrier megtörését, vagy akár tönkremenetelét” is jelentheti. Bordás Barbara több mint két évtizede kötődik az Operettszínházhoz, amelyet továbbra is az otthonának tekint. Mint mondta: „fontos lenne, hogy ez az épület Budapesten ezt a hungarikumot olyan mértékben és úgy vigye tovább, és szeretesse meg a fiatalokkal, ahogy azt kell”. A jelenlegi helyzet rendezését azonban már vezetői kérdésnek látja, úgy véli, az igazgató önként aligha távozik, ezért változás csak külső döntéssel történhet. Az ATV Startban pedig Vásári Mónika Jászai Mari-díjas színművész beszélt a Budapesti Operettszínházban kialakult helyzetről. A Jászai Mari-díjas színművész azt is elmondta, hogy egyre több társulati tag csatlakozik a változást követelő kezdeményezéshez. Vásári Mónika szerint az Operettszínház problémái évekkel ezelőtt kezdődtek. Felidézte, hogy Kiss-B. Atilla már a 2019-es igazgatói pályázat idején sem élvezett széles támogatást a társulatban, később pedig – állítása szerint – tovább romlott a helyzet. A színésznő úgy fogalmazott, az elmúlt években több olyan nagyszabású és költséges produkció is készült, amely csak kevés előadást ért meg. A művész élesen bírálta a színház gazdálkodását is. Azt mondta, szerinte „ eszelős, felelőtlen pénzszórás” zajlott, miközben a társulat egyre kevésbé tudott profitálni a rendelkezésre álló forrásokból. Példaként említette a Dankó Pista életéről készült nagyszabású produkciót, amelyet az MVM Dome-ban egy alkalommal mutattak be, és amelyre elmondása szerint több százmillió forintot fordítottak. Vásári Mónika szerint a problémák már a művészek pályájára is súlyos hatással vannak. Úgy fogalmazott, több tehetséges színész fontos évei teltek el úgy, hogy nem kaptak megfelelő lehetőségeket, és közben az Operettszínház korábbi márkája is meggyengült. Arról is beszélt, hogy jelenleg már hétfőn, kedden és szerdán sem tartanak előadásokat, miközben egyes produkciókra rendkívül olcsón kínálnak jegyeket. A színművész szerint a kialakult helyzetből egy megbízott igazgató kinevezése jelenthetné az első kiutat, majd minél hamarabb új pályázatot kellene kiírni a színház vezetésére. Vásári Mónika azt is állította, hogy a társulat és a jelenlegi vezetés között lényegében megszűnt az érdemi párbeszéd. „Nincs kapcsolat” – fogalmazott, hozzátéve: szerinte nem igaz az az állítás, hogy a dolgozók bármikor fordulhatnak Kiss-B. Atillához.
Eredeti cikk megtekintése →