"Fel kellett vennünk a harcot" - Bolla Bendegúz a Blikknek mondta el, miért voltak agresszívak az ukránok
Blikk
2026-09-26 08:42
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának nyitányán a Puskás Arénában. A feszült hangulatú mérkőzés után Tóth Balázs, Csongvai Áron, az újonc Tóth Milán és Bolla Bendegúz értékelt. A jobbhátvéd lapunknak arról is beszélt, miben nem volt hiányosság.
Pék Attila
Sport újságíró
Ezeket látta már?
Bolla a 37. mérkőzését is végigjátszotta a válogatottban, gólja viszont továbbra sincs a nemzeti csapatban. Lehetősége viszont ezen a találkozón is volt, de a 19. percben öt méterről az üres kapu fölé lőtt.
– Rosszul éltem meg azt a szituációt. Valamiért nem akar összejönni a gólom a válogatottban, de sokáig nem rágódom rajta – jelentette ki a lefújás után a 26 éves hátvéd, majd kitért az ukránok találatára is. – A hibát, melyet a gól előtt elkövettünk, jó lenne minél előbb elfelejteni, mert nem először fordult elő, hogy elcsúszott a védekezésünk. Összességében azonban biztató, hogy kontrolláltuk a játékot, főleg a második félidőben.
Bolla szerint támadásokban elsősorban az utolsó passzok nem sikerültek.
– Speciális helyzet volt, hogy Varga Barnabás és Sallai Roland is kiesett a támadósorból, de akik helyettesítették őket, mindent megtettek – fogalmazott az SK Rapid légiósa.
A rutinos játékos végül a Blikk kérdésére elmondta, nem lepte meg a csapatot, hogy az ukránok nagyon agresszívan mentek bele egy-egy párharcba.
– Ilyen a stílusuk. Ezért nekünk is fel kellett vennünk a harcot, de úgy gondolom, partnerek voltunk, szóval nem volt hiányosság – jelentette ki.
Tóth Milán a debütálás miatt nagyon boldog volt.
– Zseniális érzés, nem is tudom, mit mondjak, nehéz ezt szavakkal leírni – mondta a Vasas támadója.
A helyzetkihasználásról viszont már bosszúsan beszélt.
– A góljuknál kicsit elcsúsztunk, de még ez is belefért volna, ha picit több szerencsénk van. Ezzel nem tudunk mit csinálni, egyszerűen nem mellettünk állt, ugyanakkor ha belőttük volna a helyzeteinket, akkor nyugodt mérkőzésünk lett volna – vélekedett Tóth Milán, hozzátéve, hogy az öltözőben inkább szomorúak és dühösek voltak az arcok, mert nyerni szerettek volna, azonban szombattól már a következő, Észak-Írország elleni összecsapásra fókuszálnak.
Tóth Milánt sem kímélték az ukrán védők / Fotó: Pozsonyi Zita
Csongvai Áron sem volt elégedett.
– Az első félidőben olyan játékszituációkat vittünk a pályára, amilyeneket gyakoroltunk, olykor helyzeteket is kialakítottunk, de nem sikerült értékesíteni, míg az ukránok az egyetlen lehetőségükből betaláltak – árulta el a háromszoros válogatott, aki hozzátette, a második játékrészben nehezebben találták meg az üres területeket, ahonnan további helyzeteket alakíthattak volna ki.
– A megszokottnál több középpályással játszottunk, ezért talán úgy látszott, hogy többen szabadabban mozoghattak, de lényegében Szoboszlai Dominik mögött biztosítottuk a területet – fogalmazott Csongvai.
Tóth Balázs nagy védéseket is bemutatott, mégis másra hívta fel a figyelmet.
– Ugyan még nem néztem vissza, de úgy érzem, nagyon könnyű gólt kaptunk. Nagyon elcsúsztunk és üresen maradt a támadó, ráadásul olyan magas íve sem volt a labdának. Ezért azt gondoltam, a jobb kezem felé fogja fejelni, ám rosszul találta el, és mivel már sajnos léptem egyet előre, esélyem sem volt visszaérni – mondta csalódottan a rutinos kapus.
Hozzátette: az újoncok jól szálltak be és hamar felvették a ritmust, a fizikai felkészülést a hétfői mérkőzésre pedig már most elkezdik, hiszen rövid idő alatt jönnek a találkozók.
magyar labdarúgó-válogatott