← Vissza

● news.bsdnet.hu

Megrázta Amerikát az American Idol egykori versenyzőjének feleséggyilkossági ügye, százezer titkos üzenet került elő

Index 2026-09-26 09:01
Caleb Flynn az Egyesült Államok egyik legismertebb televíziós tehetségkutatójában, az American Idolban tűnt fel, a műsor 12. évadában énekesként mutatkozott be az amerikai közönségnek, később pedig lelkészként és egyházi zenészként folytatta pályafutását. Most azonban egészen más miatt figyel rá az egész ország. A 40 éves férfi gyilkossági pere jelenleg is zajlik Ohióban, azzal vádolják, hogy február 16-án saját otthonukban meggyilkolta 37 éves feleségét, két gyermekük édesanyját, Ashley Flynnt. Flynn ártatlannak vallotta magát. A The Guardian beszámolója szerint az ügyészség azt állítja, hogy a nőt alvás közben kétszer fejbe lőtték, majd a helyszínt úgy rendezték át, mintha betörés történt volna. Flynn hívta a segélyhívót,  és azt mondta a diszpécsernek, hogy lövést hallott, később pedig nyitva találta a garázshoz vezető ajtót. Három nappal később letartóztatták, Flynn azonban tagadja, hogy megölte volna a feleségét. A vád egyik központi eleme Flynn házasságon kívüli kapcsolata a 24 éves Alleigha Botnerrel, aki a héten tanúként állt a bíróság elé. Botner azt vallotta, hogy Flynn többször beszélt neki arról, hogy azt szeretné, ha Ashley meghalna vagy eltűnne. A bíróságon bemutattak egy 2025 augusztusában küldött üzenetet is, amelyben Flynn arról írt, hogy azon gondolkodott, hogyan ölhetné meg a feleségét úgy, hogy ne kerüljön börtönbe. Flynn és Botner nagyjából másfél év alatt több mint százezer üzenetet váltott egymással. A  CBS News beszámolója szerint Flynn egy másik üzenetében arról írt, hogy még a családját, otthonát, magas fizetését és egyházi pozícióját is hajlandó lenne kockára tenni azért, hogy Botnerrel lehessen. A nő végül ultimátumot adott neki: vagy elhagyja Ashley-t, vagy véget vet a kapcsolatuknak. Az alább látható felvételen Botner olvas fel a Flynnel váltott üzenetekből a tárgyaláson. Különös jelentőséget kaptak azok az üzenetek, amelyeket közvetlenül Ashley halála előtt váltottak. Az ABC News beszámolója szerint Flynn azt írta Botnernek: Téged választalak. Szabad vagyok. Holnap jönnek a tettek. Botner a tárgyaláson azt mondta, akkor ezt úgy értelmezte, hogy Flynn végre közli a feleségével: válni akar. Néhány órával később Ashley Flynn halott volt. A szerető az asszony halála után arra is rákérdezett Flynnnél, hogy volt-e köze a történtekhez. Később törölte az üzenetet, és azt is elismerte, hogy kezdetben nem mondott igazat az FBI-nak a Flynnnel folytatott viszonyáról. A tárgyalás egyik legbizarrabb pillanata csütörtök délután jött el, amikor a bíróságon két szerelmes dalt is lejátszottak. A dalokat Caleb Flynn mesterséges intelligencia segítségével készíttette szeretőjének, Alleigha Botnernek. A beszámoló szerint a hallgatóság több tagja nehezen tudta megőrizni komolyságát, miközben a felvételek szóltak. A per legfrissebb tárgyalási napján Flynn első rendőrségi kihallgatásainak felvételeit is bemutatták az esküdteknek. A WHIO beszámolója szerint Flynn azt mondta a nyomozóknak, hogy volt egy pisztolya, amelyet rendszerint a kisteherautója középkonzoljában tartott. Ashley halála után azonban a fegyver nem volt ott, és azóta sem találták meg. A tárgyaláson Flynn elektronikus eszközeinek adatai is előkerültek. A WHIO szerint az Apple Watchból kinyert információk alapján Flynn mozgásban lehetett abban az időszakban, amikor saját elmondása szerint aludt. A védelem azonban vitatja, hogy az adatokból ilyen következtetést lehet levonni. Flynn ügyvédei arra építik a védekezésüket, hogy nincs olyan közvetlen tárgyi bizonyíték, amely egyértelműen bizonyítaná, hogy a férfi ölte meg Ashley-t. Szerintük a házasságon kívüli kapcsolat és a feleségéről küldött erőszakos tartalmú üzenetek önmagukban nem bizonyítják a gyilkosságot. A tárgyaláson az esküdteknek Caleb Flynn rendőrségi kihallgatásairól készült felvételeket is bemutatták. A férfit Ashley Flynn halálának napján több alkalommal is meghallgatták a nyomozók, akik részletesen kérdezték arról, mit csinált a lövések előtt, mit hallott az éjszaka folyamán, és hogyan talált rá a feleségére. A felvételeken Flynn saját verzióját mondja el a történtekről, miközben a nyomozók több ponton visszakérdeznek az éjszaka eseményeire és a házban történtekre. A kihallgatások azért is kaptak fontos szerepet a perben, mert az ügyészség ezeket is felhasználja annak bemutatására, hogyan változtak vagy egészültek ki Flynn állításai a nyomozás során. Alább (ha ott nem indulna el a videó, akkor kattintson ide ) pedig az Ashley Flynn halálának éjszakáján készült rendőrségi testkamera-felvétel látható. A videón a zaklatott Caleb Flynn látható a család Tipp City-i otthonában, nem sokkal azután, hogy feleségét holtan találták. Flynn a felvételen sírva, hisztérikusan reagál a történtekre. Caleb Flynn valamennyi ellene felhozott vádban ártatlannak vallotta magát. A per folytatódik.
Eredeti cikk megtekintése →