← Vissza

● news.bsdnet.hu

Megszólaltak a Tisza képviselői a szavazógombos botrány után, de még mindig homályos a történet

Index 2026-09-26 09:25
Különös felvételt tett közzé Dúró Dóra, a Mi Hazánk frakcióvezető-helyettese pénteken, amin az látható, hogy Schummer Orsolya tiszás képviselő a mellette ülő frakciótársa, Csézi Erzsébet gombját megnyomja egy kétharmados parlamenti szavazásnál. A párt jogászai szerint ezzel bűncselekményt követett el, ezért a képviselő lemondását követelik. A felvétel nyilvánosságra kerülése után az egyik érintett, Csézi Erzsébet a Facebookon reagált a vádra: Én kértem a padtársam segítségét és a leadott szavazatom az akaratommal megegyező volt – közölte az énekesből lett politikus, aki magyarázata mellett a Mi Hazánknak is odaszúrt. „Nagyon gyenge próbálkozás ez azoktól, akik a trafikokért lobbiznak és kivonulnak a tamburás gyerekek előadásáról” – fogalmazott Csézi, azt azonban nem árulta el, hogy miért kellett segítséget kérnie a szavazat leadásához. A másik érintett, Schummer Orsolya aludt egyet a történtekre, majd szombat reggel igyekezett tisztázni a történteket. A Tisza képviselője mindössze három szóban reagált, amellett, hogy megosztotta Csézi Erzsébet ügyben kiadott reakcióját. Technikai segítségnyújtás történt – ennyit közölt Schummer, de az ő reakciója sem tért ki arra, hogy miért kellett segítenie. A Mi Hazánk Schummer lemondása mellett azzal érvelt , hogy 2007-ben Kispál Ferenc fideszes képviselő egy hasonló eset miatt lemondott parlamenti mandátumáról. (Borítókép: Szavazás az országgyűlés ülésén 2026. szeptember 22-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Eredeti cikk megtekintése →