● news.bsdnet.hu

[sz]DP, kép: magnific[sz] Ha gyerekként neked is meg kellett dolgoznod a zsebpénzért, és a szüleid nem rohantak megmenteni minden apró-cseprő kudarc után, akkor van egy jó hírünk: felnőttként valószínűleg előrébb jársz, mint azok, akiket vattába csomagoltak. És most nem a porszívózás szent művészetéről van szó, hanem arról a szuperképességről, hogy megtanultad kezelni a kényelmetlenséget, végigvinni a dolgokat, és akkor kérni segítséget, amikor tényleg kell – nem pedig akkor, amikor az első akadálynál hisztizni kezdesz – írja a Yourtango. Mutatjuk azt a konkrét előnyt, amit azok a gyerekek visznek magukkal a felnőttkorba, akiket a szüleik nem a komfortzónájuk rabjává, hanem az élet nevű kalandpálya talpraesett játékosává neveltek. Az egésznek a kulcsa nem a kényelmetlenség-tűrés. Azok a felnőttek, akiket gyerekként hagytak egy kicsit küzdeni, nem futnak el a hibáktól, mert tudják, hogy azokból lehet a legtöbbet tanulni. Megtanulták, hogy a fejlődés ott kezdődik, ahol a komfort véget ér, és nem várják, hogy valaki majd odaugrik, és megoldja helyettük a problémát. Ezzel szorosan összefügg az önállóság egy egészen új szintje: nem a mindent egyedül csinálok, mártírként belerokkanó hiperfüggetlenségről van szó, hanem a magabiztos segítségkérés képességéről. Aki gyerekként tudta, hogy a szülei támogatják, de nem végzik el helyette a feladatot, az felnőttként is tisztában van a saját erejével, és pont ezért meri beismerni, ha elakadt. A módszer alapja a folyamatdicséret. Ahelyett, hogy a szülő csak a kitűnő bizonyítványt vagy a focikupát ünnepelné, az erőfeszítést ismeri el. Az olyan mondatok, mint „Büszke vagyok rád, hogy a tőled telhető legjobbat nyújtottad” vagy „Nehéz volt, de megcsináltad”, sokkal többet érnek hosszú távon. Ezek a gyerekek felnőttként akkor is büszkék magukra, ha a végeredmény nem tökéletes, mert megtanulták értékelni a befektetett munkát. Ez a szemlélet pedig magával hozza a pénzügyi józanságot: aki gyerekként spórolt a vágyott kütyüre, az felnőttként sem dől be minden impulzusvásárlásnak. És talán a legfontosabb: az ilyen felnőtt nem elvárja, hanem értékeli a dolgokat, mert megtapasztalta, hogy a legtöbb jó dologért tenni kell. Ez a nevelés persze vékony jégen táncol: a cél az egészséges felelősségvállalás, nem pedig a parentifikáció, vagyis amikor a gyerek kényszerül a szülői szerep felvételére. [kapcsolodo]egyre-tobb-szulo-ismeri-fel-a-legjobb-amit-a-gyerekevel-tehet-ha-beken-hagyja-a-szabad-idejeben/[kapcsolodo]